Szellemi útravalóm Baranyi Tibor Imre egyik előadása (A létezés mint szenvedés és játék – a metafizikai megszabadulás eszméje), ezt hallgatom útközben az autóban.

Meglepődve nézem az aktuális időt telefonom kijelzőjén: 5:13 (pedig 4:30-ra állítottam az ébresztést, amit még most is jelez, mint egy mai, jövőbeni eseményt). 40 perc múlva felkel a Nap, ráérősen épp ennyi időre van szükségem a készülődéshez, aztán még bő fél óra az autóút Pilisszentkeresztig…

És meglepődve érzem a fájást a térdemben, aminek lefekvéskor (és közel egy évre visszamenőleg) semmi előzménye nem volt (csak a Szentgyörgynapi vásár utáni pakolást tudom okként beazonosítani). Néhány másodperc alatt végigfuttatom agyamban a lehetőségeket: visszafekszem aludni, pihentetem a térdem, és mivel már vasárnap van, ezzel elengedem az e heti futó kalandom; vagy megpróbálok amilyen gyorsan csak tudok a Két-bükkfa-nyereghez érni. Első kizárva, akkor hát gyerünk!

Nem tudom, hogyan történt, de a barnamedvék szabadon eresztése, és a macska megetetése után, fél hatkor már futóruhában indítom az autót – lakás bezárva, kulcs elrakva, víz és iratok mellettem. Ezúttal nem a szokott ráérős tempóban vezetek; és negyed órával napkelte után, 5:59-kor már indulok is futografálni.

Baranyi Tibor Imre szavai járnak a fejemben: szubjektum (én), akció (érzem, hogy fáj), objektum (térd). Régóta lenyűgöz a gondolat, hogy csak az van, ami a tudatomban van. Ha nem fókuszálok a térdfájásra, nincs térdfájás. Ha nem vettem volna észre az őzet, nem lenne őz (ahogy nincs is, amikor elbújik a fa mögé). Ha nem hagyom tömni a fejem a sok félelemkeltő marhasággal, akkor nincs mitől félni. (Ezt végigjátszom egy példával: elmegyek valahova, ahol súlyos, halálos betegséget okozó fertőzést lehet kapni, de én erről semmit nem tudok, és nem is betegszem meg. Szerencsém van? Aligha. Az én világomban nem létezett az a bizonyos halálos kór, mert nem teremtettem bele a tudatommal.) Ez csodálatos! Akárcsak ami körülvesz: a tavasz zöld bujasága, és izgatóan friss, megunhatatlan illatai – nyarat idéző hőmérséklettel (utóbbit szívesen odáznám még nyárig).

Csúcspont #1: Vaskapu-szikla.

Csúcspont #2: a Boldog Özséb-kilátó közelében …és az illatok!

Szubjektum (én), akció (érzem, hogy nem fáj), objektum (térd).

A fotókat Huawei P20 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.