Felébredek, 3 óra 55 percet mutat kijelző, és már megint nem ébresztett a telefonom – de a belső órám ezúttal is hibátlanul működik, pontosan most van itt az ideje, hogy felkeljek.
Szellemi útravalóm Horváth Róbert egyik előadása (A Végső ideái és a metafizikai abszolútum elnevezései), ezt hallgatom útközben az autóban.
Hogyan írhatnám le a leírhatatlant? Az örök nagy küzdelem a szavakkal… Feladom, és a könnyen szavakba önthető „tényekre” szorítkozva lejegyzem, hogy a Pilisszántói kőfülke közelében láttam egy borzot egészen közelről (futókalandjaim során mindössze másodszor); illetve jóval később egy nyúl kölyköt még közelebbről (a dombról lefelé épp elém szaladt, majd rám pillantva villámgyorsan vissza).
No és persze a fényekkel megragadható illúzió-morzsák:
A nagyi biztos örül neki:
A fotókat Huawei P20 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
HALASIZSOLT 
Hozzászólás