Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A válságról) – ezt hallgatom útközben az autóban.
Egyetlen kilométer futás után, az erdő-színpad impozáns háttereként „intenek le egy fotózásra” a Zsivány-sziklák előhírnökei.
Micsoda monstrum! „Ezüst” törzsét legfeljebb másodmagammal lennék képes átölelni, koronája „kilátónyi” magasságokban – lenne, és amiért leginkább lenyűgöz: a dimenzióváltása. Ez a szívemnek első látásra kedves gigász ugyanis a földön fekszik. Hatalmas gyökérkorongja most függőlegesen álló talapzatként mutatja az egykori vízszintet. Csodálom óriás termetét, és hogy „természetellenes” pozíciója ellenére nem szűkül, nem vonyít, nem jajgat, nem hiú; egyszerűen csak elfogadja létezése új dimenzióját, korhadó testén élősködő gomba-parazitáit, csodáló tekintetemet, azt, hogy bár egészen másképp volt, most már így van! És jól van így!
Dombok, sziklák mohás hullámaira szóródó „nap(kelte)fénypor”! Két kilométeren belül már a harmadik gyönyör-ajándék – ha több már nem is lesz, akkor se leszek csalódott a végén. (Hahaha, mintha lett volna már ilyen valaha…)
A fotókat Huawei P20 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
