Októberben azt írtam, „2019-től semmit nem publikálok a Facebookon”. Ezt akkor teljesen komolyan gondoltam, sőt ez a gondolat kimondottan jó érzéssel töltött el. Ám azóta sok víz lefolyt a Dunán… De kezdjük az elején, hogy kerek legyen a történet!
Miért is utálom a Facebookot?
Az októberi eset nyilván csak az utolsó csepp volt a pohárban, az alábbiakban megpróbálom vázlatosan összefoglalni a Facebookkal kapcsolatos problémáimat (nem akarok elveszni a részletekben, ezért nem fejtem ki bővebben).
- A szépség iránt fokozottan érzékeny emberként szinte fáj, ahogy a Facebook kinéz. Nincs egy következetesen végigvitt vizuális nyelvezete, kaotikus az egész, melynek ráadásul a kiragadott darabkái külön-külön se különösebben tetszetősek – vagy éppen kimondottan rondák. És ez nem csak szubjektív, de szakmai szempontok mentén is helytálló vélemény.
- Kimondottan rossz, sokszor körülményes használni, kaotikussága nem csak a kinézetére, de felépítésére, működésére is igaz. A Facebook az „anti-felhasználóbarátság” megtestesítője.
- Használata közben rendszeresen hibákba ütközik az ember (mint például a már említett).
- Ki tudja milyen algoritmusok használatával működik. Időnként olyan érzés a Facebookra kirakni valamit, mint a pusztába kiáltani.
- „Hab a tortán”: a hazugsághalmazra épült Facebook, mint cég – vezérével az élen – borzasztóan ellenszenves. Vádolhatsz megint szubjektivitással, de erre azt mondom, olvasd el a Facebookról szóló híreket, melyek egyértelmű többsége negatív fényben tünteti fel a vállalatot. Szóval kőkeményen „megdolgoztak” ezért az imázsért.
Feltettem hát magamnak a kérdést (nem egyszer): „Zsolti, pisztolyt tart valaki a fejedhez, hogy használd? Ha ennyire nem tetszik, hagyd a francba!”
És akkor miért használom mégis (jövőre is)?
Ha van egy problémád, három jó megoldás közül választhatsz:
- Ott hagyod, nem foglalkozol vele, kilépsz belőle.
- Megoldod, teszel valamit a megszűnéséért.
- Elfogadod a létezését.
Először ugyebár az első mellett döntöttem: hátat fordítok az egésznek, és ott hagyom. De mikor ennek lehetőségét végiggondoltam, azt láttam, hogy ezzel együtt hátat fordítok azoknak is, akik kimondottan örülnek a Facebook bejegyzéseimnek, és csakis innen értesülnek ténykedéseimről. Elképzelve mindezt egyre kevésbé tetszett a „látvány”, és egyre inkább a harmadik megoldás tűnt szimpatikusnak: elfogadom a problémát, ezáltal megszüntetve azt. Egy kedves ismerősöm szokta mondani: egy ismert hiba már nem hiba, hanem tulajdonság – csupán nézőpont kérdése, itt az újabb lehetőség az elfogadás gyakorlására. Persze ez nem feltétlenül olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, de megpróbálom. :-)
Vélemény, hozzászólás?