Miért utálom a Facebookot, és miért használom mégis (jövőre is)?

Októberben azt írtam, „2019-től semmit nem publikálok a Facebookon”. Ezt akkor teljesen komolyan gondoltam, sőt ez a gondolat kimondottan jó érzéssel töltött el. Ám azóta sok víz lefolyt a Dunán… De kezdjük az elején, hogy kerek legyen a történet!

Miért is utálom a Facebookot?

Az októberi eset nyilván csak az utolsó csepp volt a pohárban, az alábbiakban megpróbálom vázlatosan összefoglalni a Facebookkal kapcsolatos problémáimat (nem akarok elveszni a részletekben, ezért nem fejtem ki bővebben).

• A szépség iránt fokozottan érzékeny emberként szinte fáj, ahogy a Facebook kinéz. Nincs egy következetesen végigvitt vizuális nyelvezete, kaotikus az egész, melynek ráadásul a kiragadott darabkái külön-külön se különösebben tetszetősek – vagy éppen kimondottan rondák. És ez nem csak szubjektív, de szakmai szempontok mentén is helytálló vélemény.
• Kimondottan rossz, sokszor körülményes használni, kaotikussága nem csak a kinézetére, de felépítésére, működésére is igaz. A Facebook az „anti-felhasználóbarátság” megtestesítője.
• Használata közben rendszeresen hibákba ütközik az ember (mint például a már említett).
• Ki tudja milyen algoritmusok használatával működik. Időnként olyan érzés a Facebookra kirakni valamit, mint a pusztába kiáltani.
• „Hab a tortán”: a hazugsághalmazra épült Facebook, mint cég – vezérével az élen – borzasztóan ellenszenves. Vádolhatsz megint szubjektivitással, de erre azt mondom, olvasd el a Facebookról szóló híreket, melyek egyértelmű többsége negatív fényben tünteti fel a vállalatot. Szóval kőkeményen „megdolgoztak” ezért az imázsért.

Feltettem hát magamnak a kérdést (nem egyszer): „Zsolti, pisztolyt tart valaki a fejedhez, hogy használd? Ha ennyire nem tetszik, hagyd a francba!”

És akkor miért használom mégis (jövőre is)?

Ha van egy problémád, három jó megoldás közül választhatsz:

• Ott hagyod, nem foglalkozol vele, kilépsz belőle.
• Megoldod, teszel valamit a megszűnéséért.
• Elfogadod a létezését.

Először ugyebár az első mellett döntöttem: hátat fordítok az egésznek, és ott hagyom. De mikor ennek lehetőségét végiggondoltam, azt láttam, hogy ezzel együtt hátat fordítok azoknak is, akik kimondottan örülnek a Facebook bejegyzéseimnek, és csakis innen értesülnek ténykedéseimről. Elképzelve mindezt egyre kevésbé tetszett a „látvány”, és egyre inkább a harmadik megoldás tűnt szimpatikusnak: elfogadom a problémát, ezáltal megszüntetve azt. Egy kedves ismerősöm szokta mondani: egy ismert hiba már nem hiba, hanem tulajdonság – csupán nézőpont kérdése, itt az újabb lehetőség az elfogadás gyakorlására. Persze ez nem feltétlenül olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, de megpróbálom. :-)