Év: 2018
-

#471 • 2018. 10. 14. • Esztergom: Nagy-Cserepes tető, Macskás, Béla-tető – Pilismarót
Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A Sátánról és a demonicitásról – a vak erőkről kívül és belül) – ezt hallgatom útközben az autóban. Megállok az aszfaltúton, az erdő kapujában. Látom, hogy „odabent” esik. Nem számítottam rá, de nem bánom, sőt, szeretem, mert szép. Gyönyörködve nézem az erdei falevélzáport. „Általános vélekedés”, hogy az ősz szomorú,
-
Online élet a Facebookon kívül
A legfrissebb blogbejegyzésemet publikálom a Facebookon. Írok hozzá egy mondatot is, hogy a Facebook jobban szeresse. Valahol olvastam, hogy jobb ez így, mint ha csak simán megosztanék egy linket, ami a blogomra mutat. Így talán többek hírfolyamába berakja. Talán. Mert persze senki se tudja pontosan, hogyan működik a Facebook. Még maga Mark Zuckerberg se. Íme
-

#470 • 2018. 10. 07. • Esztergom: Pilisszentlélek, Alsó-dűlő, Felső-dűlő
Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A panteisztikus eltévelyedés veszélyéről) – ezt hallgatom útközben az autóban. Kormi figyeli, ahogy a lábamra húzom a futócipőm. Kormi koromfekete, akárcsak odakint a hajnal. A fekete hajnal, melyből hamarosan egy új futókaland születik… A macskák állítólag egyezséget kötöttek Istennel: sötétben is kitűnően látnak, de cserébe nem érzékelik a színeket.
-

#469 • 2018. 09. 30. • Esztergom: Pilisszentlélek, Pálos kolostor, Suller-hegy, Szentléleki-tető – Pilismarót
Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A bizonyosság kérdéséről) – ezt hallgatom útközben az autóban. Október másodika van, itthon vagyok. Tegnapelőtti futásomról készülök írni. Csak egy mondatot, valami esszenciálisat, ami leírja a varázslatot. Nézem a képeket, és nem jut eszembe semmi. De hiszen ott van minden a képeken, érzem rajtuk a hajnal hűvösét, a templom
-

Google tippek
Biztos hallottad már, hogy idén 20 éves a Google, melynek blogján pár napja megjelent egy cikk, benne 3-3 tippel, 8 termékükkel kapcsolatban. A 24 hasznos tippet ide kattintva olvashatod (angolul), én az alábbiakban csak egy általam eddig ismeretlent emelek ki közülük: Egy YouTube videó nézése közben a szám billentyűket lenyomva, a videó szám által meghatározott
-

Hetedik futócipőm: Inov-8 Mudclaw 265 (kék)
Negyedik futócipőm is egy Inov-8 Mudclaw 265-ös volt – pontosan olyan, mint ez, a legújabb, hetedik, csak pirosban. Anno óriási élmény volt egy Saucony Virrata 2 után, és azóta is úgy gondolom, nekem már csak Inov-8 futócipőim lesznek! Most pedig az okozott nagy élményt, hogy az egyébként szintén szeretett Inov-8 Mudclaw 300-asom után visszabújtam a
-

#468 • 2018. 09. 23. • Esztergom: Pilisszentlélek – Pilismarót: Három-mező
Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (Szolipszizmus, autoteizmus) – ezt hallgatom útközben az autóban. Az új évszak régről ismerős, számomra oly kedves illata; szarvasbőgéstől rezgő levegőjének hűvöse; esővízzel fényezett levelei, gombái, virágai; fák közé gurított, mohás kövei; zöldbe harapó sárgái; reccsenő makkszőnyege – örömmel fogadom első ajándékait; lenyűgözve nézem ágai között megvillanó agancsait! Ősz, mostantól
-

Mobilfotós tanfolyam érdekelne-e?
Szeretném felmérni az igényeket, megköszönöm, ha segítesz ebben, és figyelmesen elolvasod az alábbiakat, majd amennyiben érdekel a lehetőség, kitöltöd a kérdőívet. Bemutatkozás Azoknak, akik nem ismernek, fotósként itt mutatkozok be: halfoto.hu. Miről van szó? Egy elsősorban 10-14 éveseknek (de igény szerint lehet szó bármilyen más korosztálynak is) szóló tanfolyamról, melyben Hányan, mikor, mennyi ideig, hol
-

#467 • 2018. 09. 16. • Pilisszentkereszt: Hideg-lyuk, Dobogókő, Három-mező – Esztergom – Pilismarót
Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A válságról) – ezt hallgatom útközben az autóban. Egyetlen kilométer futás után, az erdő-színpad impozáns háttereként „intenek le egy fotózásra” a Zsivány-sziklák előhírnökei. Micsoda monstrum! „Ezüst” törzsét legfeljebb másodmagammal lennék képes átölelni, koronája „kilátónyi” magasságokban – lenne, és amiért leginkább lenyűgöz: a dimenzióváltása. Ez a szívemnek első látásra kedves
-

2018 halfotói #7
Ebben a sorozatban szokásomhoz híven azokat a fotóimat publikálom, melyek még nem szerepeltek itt a blogomom – vagyis nem futográfiák, és nem túrafotók (de Flickr és Instagram csatornámon már megjelentek). Mert nem múlhat el nyár Balaton(fenyves) nélkül! (A fotók augusztus 19-e és 24-e között készültek.)
-

#466 • 2018. 09. 09. • Pilisszentkereszt: Fagyos-Katona, Peres, Dobogókő, Kakas-hegy, volt „SÉTÁNY” LÉRAkos laktanya
Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A szuggesztióról) – ezt hallgatom útközben az autóban. Első nagy Inov-8 kedvencem egy piros Mudclaw 265-ös volt – új cipőm ennek kék testvére, melyet most avatok fel! Félelem. Honnan jön? Sokat gondolkodtam már ezen, de bevallom, nem jutottam szinte semmire. Az elhagyott épületeknél mindig belém költözik. Vajon az ismeretlentől