Megígértem Cimbinek, hogy ezen a héten elviszem végre egy hosszabb sétára. Péntek reggel nézegetem a térképet, hogy merre menjünk, és addig-addig húzogatom, míg Dobogókő is „rákerül”. Hiszen lakik ott egy kedves jó barátom! Már írom is az SMS-t…

Mikikém, spontán, wc-n ülve születő gondolat: mi lenne, ha elkirándulnánk hozzád Cimbivel most(anában)?

…és a választ meg se várva, 6:51-kor már zárom is a kaput magunk mögött. A Kétbükkfa-nyereg felé közeledve Mikivel telefonon megbeszéljük, hogy ezen a héten épp ez az egyetlen délelőttje, amikor Budapesten van dolga. Sebaj, nincsenek véletlenek, majd legközelebb találkozunk vele is, most ezek szerint máshova „kell” mennünk Dobogókőn.

Bő 10 kilométer után éhesek vagyunk és szomjasak, így hát bepróbálkozunk a Báró Eötvös Lóránd Menedékházba. És milyen jól tesszük! Odabent, a jóleső melegben kedvesen fogad minket a kutyabarát pincérlány, aki készségesen hoz egy kis tálban vizet Cimbinek. Töltött bundáskenyeret rendelek, és egy szalonnás-hagymás rántottát – majd osztozunk a kis haspók haverommal. És már jön is hozzá egy kancsó meleg tea – ez nagyon jól esik! A reggeli is kiváló, jövünk még ide máskor is!

Jóllakottan, feltöltődve indulunk haza, de hogy ne legyen „unalmas”, újratervezem az útvonalat. Igaz, így hosszabb lesz, de ebben a gyönyörű napsütésben kétlem, hogy kalandtársamnak kifogása lenne ellene. Hűséges, szófogadó fiú, a pórázt elő se veszem, csak a „biztonság kedvéért” van nálam. Csupán egyszer tűnik el hosszabban a szemem elől, majd száját nyalogatva jön vissza hozzám – ebből már sejtem, mi történt, és egy szájszag-mintavételezéssel meg is bizonyosodom róla: a gyerek szart evett (erről sajnos úgy tűnik, nem tudom leszoktatni – mondjuk ha választanom kell, hogy belehemperegjen [nem szokott], vagy megegye, akkor inkább utóbbira szavazok).

Hazafelé, miután kiérünk az erdőből, az autók, azok a félelmetesen izgató, hatalmas, színes gurulmányok teljesen megbabonázzák Cimbit. Szinte mindig fülét behúzva, sunyítva figyeli őket, bár egyre többször képes már eközben haladni is mellettem – most viszont az út közepén gyökerezik az aszfaltba a lába, és várja az óriás közeledését… Édes fiam, van még mit tanulnod!

Ami 24 kilométer nekem, érzésre legalább másfélszerese Cimbinek. Délután a szokottnál többet aludt…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.