Epöli dombok pincéi mellől csodálom a szélcsend végtelen nyugalmában szarvasbőgést ásító tájat. A szántóföldek barázdáit harmóniába fésülő napsugarak fényében fürdőzve eszembe jut, hogy régebben görcsösen próbáltam volna fényképezni mindezt, a megörökíthetetlent…
Mosolyra fakaszt, mikor észreveszem, hogy Cimbit fehér bundájának tükröződése „fényárnyékként” követi. Ez a leírhatatlanul szeretetteljes, okos kis lény tökéletesen megvalósítja külső és belső összhangját: ragyog kívül-belül.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás