Kategória: Futográfus blog
fizikai aktivitásaimmal kapcsolatos élményeim, tapasztalataim
-

Túracipőim
Mióta abbahagytam a futást, nem írtam a cipőimről, pedig sétáimnak is épp annyira fontos elemei a lábbelik, mint amennyire a futásaim során is azok voltak a futócipők. Az alábbiakban abc-rendben teszek említést ezekről. Aigle Fleshside MTD Régóta többnyire a Decathlonból szerzem be a cipőimet – leginkább a jó ár-érték arány miatt –, ez a remek
-

2021-es „megmozdulásaim” 10 képben
A Strava ezúttal is szépen vizualizálta (bár nem kell mindent komolyan venni, mert a pl. a TOP SPORTSnál indokolatlan az OTHER [az első hármon kívül nem volt más mozgásformám – most leellenőriztem, még tévedésből se]; és egy barátom ismerősének a Strava szerint a 2021-es év 8760 órájából sikerült 596523-at aktívan tölteni).
-
Abbahagyom a futást
Évek óta néha-néha fájdalmat éreztem a jobb csípőízületem táján, de se a gyakorisága, se a mértéke nem volt olyan fokú, hogy foglalkoztam volna vele. Azonban „a helyzet fokozódott”, ezért másfél hónapja elhatároztam, hogy utánanézek a lehetséges gyógymódoknak, így találtam rá a zselatinra. Azóta szörpben feloldva reggelenként 20 grammot fogyasztok belőle. Úgy tűnt, használ, de három
-

Kilencedik futócipőm: Evadict MT2
A korábbi nyolcból 5 futócipőm Inov-8 volt. Imádtam a márkát, de a legutóbbi két cipőm igen hamar „bomlásnak indult”, ezért úgy döntöttem, kipróbálok valami egészen mást, ha úgy tetszik, elsőre netán gagyinak tűnőt, ami csaknem feleannyiba kerül, és elmentem a Decathlonba. 10 futás, összesen 184 km után nagyon elégedett vagyok az Evadict MT2-vel (és a
-
Újratervezés
Leszámítva azt a kilenc bejegyzést, ami általam készített új vagy frissített honlapokról tudósít, több mint fél éve nem blogolok nyilvánosan. Elérkezett egy helyzetértékelés ideje – már csak azért is, mert a blogom 5 nap múlva lesz 15 éves. Egyrészt: Másfelől: Hosszan érlelődött bennem mindez, végül arra jutottam, hogy „újrakezdem”, de csak „szolídan”, minimális időráfordítással, amennyi
-

Futográfus magazin helyett: itt a vége, fuss el véle
Vissza kellett volna olvasnom három évvel ezelőttről: (…) ezennel nyilvánosan elengedem a 200×200 km projektem, mint kereseti forrást, és ha esetleg már nem lesz pénzem benzinre, hogy egyre messzebb menjek itthonról, akkor majd magamban utazok tovább (…) vagy előkeresni e közvélemény kutatás eredményét: összesen 4 válasz, melyből ketten lennének előfizetői az akkor tervezett 200×200 magazinomnak.
-

A segítségeddel folytathatom
Válság idején egy grafikus viszonylag könnyen nélkülözhető, így mostanában több időm marad a gondolkodásra – és persze ezzel fordított arányosságban jóval kevesebb pénzem a megélhetésre. Miért vagyok itt? Mi a küldetésem? Mivel tudok örömöt okozni? Mi az, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni? Ezeket kérdeztem magamtól. És a válaszok mind egy irányba mutattak: futográfusként vagyok leginkább a
-

Nyolcadik futócipőm: Inov-8 Mudclaw 300 (piros-fekete)
A hetedikkel nem volt szerencsém, selejtes cérnával varrhatták, így rendszeresen elszakadt, szinte már mindenütt, ahol csak lehetett (persze Guttmann „Multinavigátor” Zoli szokásához hűen ügyesen javítgatta). De remélve, hogy ez csak a kivétel, ami a erősíti szabályt (mely szerint az Inov-8 Mudclaw sorozata kiváló), a télre felkészülendő beszereztem új kedvenc futócipőm: a második (piros-fekete) Inov-8 Mudclaw
-
2018-as „megmozdulásaim” egy percben
Kicsit sajnálom, hogy az ehhez hasonló összefoglalókkal szinte soha nem várják meg a tényleges év végét – de a Strava vizuálisan is olyan szépen összefoglalta az idei futásaim, bringázásaim, gyaloglásaim statisztikáját, hogy muszáj megosztanom: Frissítve – ez most már a tényleges teljes tavalyi évem összefoglalója:


