Hónap: 2007 december
-
InDesign CS3 tippek #2008
« előzmény Ebben a(z előre megírt) szilveszteri különkiadásban az alábbiakban minden kétséget kizáróan az eddigi leghasznosabb InDesign CS3 tippek következnek. Találkozás egy idegennel #1 Válaszd a Help > About InDesign parancsot, majd gépeld be a következőt: butterfly. A nagy találkozás érdekében sajnos a pillangókat korlátoznod kell a mozgásukban – azáltal, hogy rájuk kattintva a képhez…
-
Hatalmas szerencse
Mily’ szerencse a hatalmon lévőknek, hogy az emberek nem gondolkodnak! Adolf Hitler
-
Kispál és a borz: 20 év
Én a 20 év felénél kapcsolódtam be, és most úgy érzem, egy nagyon szép kerek évtizedet zárt nálam a tegnap előtti koncert a pécsi Sportcsarnokban. Már a címben említett dupla album sem hozott úgy lázba, mint régen; a koncertről pedig nem is tudok érdemben nyilatkozni, mert már az elején eldöntöttem, hogy ez az ugrálva-tombolós verzió…
-
Ami (majdnem) kimaradt
« előzmény „Van egy listám, ahova felírom azokat a témákat, melyekről feltétlenül írni szeretnék e helyen. Közülük néhány már hónapok óta hiába várja, hogy szót ejtsek róluk. Időm most sincs a részletekre, de nem halasztom a jövő évre a megemlítésüket” – ahogy tavaly sem. Idén csak két dolog maradt ezen a listán, melyekről most se…
-
InDesign CS3 extra szűz olivaolaj
A boltokban ne keresd! Ilyent csak akkor kaphatsz, ha van egy olyan kifinomult humorú kollégád, mint nekem; aki tudja, hogy szerintem a földkerekség legnagyszerűbb programja „a csodálatos InDesign” – mellesleg az olivát is szeretem (minden formában). :-) Tipp:Placeljük az összetevőket egy üres dokumentumba és adjunk hozzá egy kevés Indesign CS3 olivaolajat. Kész van az étel.…
-
„Izraeli üzletemberek befektetnek…”
Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendőrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes működésre, de a…
-
Még egyszer, utoljára?
A politikának csúfolt szardobálás, a mindennapos hazugság és képmutatás felszínes nyomon követése is elég volt ahhoz, hogy mára szinte teljesen immunissá váljak irántuk. Azért odabiggyesztettem egy kérdőjelet a cím végére, mert „soha ne mondd, hogy soha” – de pillanatnyilag úgy érzem, a másfél év alatt mindent leírtam már, amit szerettem volna. Majdnem teljesen elmúlt a…
-
Scolar tutorial oldalak
Sajnos nem nyertem a Scolar Design könyvek nyereményjátékán, de az erről értesítő oldalon hasznos linkekre bukkantam:
-
Agócs Írisz varázsvilága
Ugyan szerepeltek már balra, a linkfalon, de úgy érzem megérdemelnek egy külön bejegyzést – bár hozzátenni nem tudok semmit, ezt látni kell. Agócs Írisz varázslatos hangulatú illusztrációi: » Artista Blog» Artista Shop» artista how to Apropó: ma kaptuk meg Borkáék karácsonyi képeslapját, Írisz illusztrációjával. Ezúton is köszönjük!
-
Rotkäppchen
Tegnap egyik kollégámnak vettem ezt a kis könyvecskét karácsonyi ajándéknak a D2K-ban, de annyira tetszenek Baranyai András rajzai, hogy inkább megtartom. Zseniális! Grafika: Baranyai AndrásKiadó: Csimota Gyermekkönyv KiadóKiadás éve: 2007Méret: 121×125 mmTerjedelem: 20 oldalKivitel: keménytáblás, cérnafűzött
-
Műfenyő
Régebben nagyon nem tetszett a műfenyő – ahogyan más műnövények sem – miközben mindig zavart, hogy minden karácsonykor rengeteg fenyőfát kivágnak pusztán emberi önzésből, hogy aztán a szemétdombon végezzék (persze, tudom, hogy ültetnek is helyettük, de nyilván nem annyit, mint amennyit kivágnak – gondolok itt többek között a lopott fákra). Ennek az ellentmondásnak a feloldására…