Hónap: 2013 július
-
Christopher McDougall: Futni születtünk
Bejelöltem sok részt a könyvben, ami nagyon tetszett, gondoltam, majd idézni is fogok közülük; de amikor a kötet végére értem, rögtön tudtam, hogy elég lesz ide az utolsó néhány mondat – aki érdeklődik a futás iránt, úgyis el fogja olvasni, mert (a néhol – egyáltalán nem zavaró mértékben – túldramatizált részek ellenére) érdekes, izgalmas, tanulságos…
-
Meglepetés a Getty Images-től
Ma kaptam egy levelet az apps_11i@gettyimages.com címről, melyben mintha 50 dollár kifizetéséről lenne szó. Elsőre levélszemétnek gondoltam, de mivel egyetlen linket se tartalmazott, és semmilyen adatot nem kértek benne, gondoltam utána nézek. A Getty Images a felhasználóbarátság fogalmát egyáltalán nem ismeri (legalábbis a contributor oldalán), így csak a sokadik új ablakot nyitó linkre és egy…
-
Izlandi mobilfotók Kikasz módra
Tegnap este beültünk a Sarki Fűszereshez Kikasszal, hogy megkínáljon egy kis Izlanddal. Még mielőtt elkezdtük nézegetni a képeket egy tableten, Krisztina „figyelmeztetett”, hogy többeknek kedvet csinált már az élménybeszámolójával, olyanoknak, akiknek korábban eszükbe se jutott volna felkeresni ezt az északi szigetországot. Nekem már eszembe jutott – olyannyira, hogy ha lett volna rá pénzem, akkor valószínű…
-
Vegafood és Nyersétel Akadémia
Most, hogy Bori eltűnt, eszünkbe jutott a Vegafood, ahonnan korábban rendszeresen rendeltünk ebédet. És ha már tőlük rendelünk, akkor megkóstoljuk a Nyersétel Akadémia ételeit is (lásd az étlap végén). Ezen a héten a következőket ettük a Vegafoodtól: Panir Alu Thali – sült házisajt krumpli, borsó, mandula, tökmag + Tofus fasírt Bangla Kharai – bengáli wok-os…
-
Táguló köreim
Kapóra jött egy kis útfelújítás ahhoz, hogy Lucával egy kicsit módosítsunk az ovi felé vezető reggeli bringás útvonalunkon. Ez pedig ihletet adott ahhoz, hogy egy kicsit módosítsak a reggeli futásaim útvonalán is. Annál is inkább, mert már több mint két hónapja változatlan (2,7 km-es) vonalon koptatom a járdát, és a célom egy 5 km-es kör,…
-
Padthai Wokbar
Még tavasszal találtunk rá a helyre, amikor idén először „turistáskodtunk” a belvárosban, és örömmel fedeztük fel, hogy az Október 6. utcában több olyan vendéglő is nyílt, ahova szívesen beülnénk. Azóta többször ebédeltünk már itt – mindannyiszor elégedetten és jóllakottan távoztunk. Elsőre furcsa volt, hogy a zöldségek szinte nyersek, de miután megszoktam, hogy az átlagosnál jobban…
-
Gru és Gru 2
Despicable Me (2010) | hivatalos honlap | IMDb | est.hu | Despicable Me 2 (2013) | IMDb | est.hu Múlt hétvégén véletlenül találtunk rá a Cinemaxon az első részre, aztán mindhárman odaragadtunk a tévé elé. Mivel nagyon tetszett, ma megnéztük a második részt is a moziban, és ezúttal se csalódtunk. Rengeteg humor (még ha nem…
-
2013|11|9 projekt: 2007
A 2012|12|12 projekt folytatásaként 2013-ban áprilistól minden hónap 11-én a digitális fotós korszakom 9 esztendejének (2004–2012) hangulatkonzervjeit válogatom (és ha úgy érzem jobbnak, akkor adjusztálom is) újra – törlöm azokat, melyeket ma már nem tartok olyan jónak, és talán előkerül majd néhány eddig érdemtelenül elfeledett hangulatmorzsa is. A 2007-ben exponált hangulatkonzervjeimből az alábbi 72-t találtam…
-
Egy hét Krétán, futás a tengerparton
Feleségemnek hála (számomra szülinapi meglepetés volt) a múlt hetet Kréta szigetén töltöttük. Minden nagyon jó volt* – leszámítva a kaját. Egy héten át minden nap szinte (80-90 %-ban) ugyan azt találni az étteremben meglehetősen kiábrándító (a három évvel ezelőtti zakynthosi sült krumplihéjat azért nem sikerült alulmúlniuk). A szállodai étkezéseket Luca se nagyon élvezte, annál inkább…
-
#34 • 2013. 07. 05. • Görögország: Kréta, Rethymno
Már első nap, Lucával kergetőzve elképzeltem, hogy milyen jó lesz majd mezítláb falni a kilométereket a tengerparti homokban; aztán vártam, hogy majd egyszer magamtól felébredek hajnalban, de hiába, este 11 előtt nemigen kerültünk ágyba, és a Nap is rendre kiszívta belőlem az energiát, így minden reggel 8 körül keltem. Ekkor az árnyékos erkélyünkön még kellemesen…