Ma utoljára futottam idén munka után – óraátállítás után már sötét lesz, mire elindulhatnék. Örültem, a lehetőségnek, erősnek éreztem magam, élveztem, ahogy fut a lábam alatt a talaj (csak egyszer álltam meg fotózni). Miközben hallgattam a fejemben azt a bizonyos hangot, melynek forrását önmagunkkal szokás azonosítani; a tegnap esti hangoskönyv (Eckhart Tolle – Új Föld) egyik gondolata jutott eszembe: aki bennünk beszél, az egónk, igazi énünk pedig az, aki hallgatja. Utam végén hosszan bámultam a csigákat, akik a sorompót tartó oszlop (amit egyébként nyújtáshoz használok) tetején randevúztak.
Leave a Reply