Most már nem fogadtam szót a figyelmeztető táblának, hajtott a kíváncsiság, hogy vajon csak kint felejtették-e; bemerészkedtem az életveszélyesnek minősített erdőbe. Ha életveszélyben nem is éreztem magam (gondolom, amelyik ág le akart törni, az már letörött, és amelyik fa ki akart dőlni, az már kidőlt), de futni nem sokat tudtam; utam felén itt is a múlt hétről ismerős, állapot fogadott: leszakadt ágak, gallyak és kidőlt fák mindenfelé. De az egyik legjobb dolog az egészben, hogy ezt is tudtam élvezni, és akkor se lettem ideges, mikor a turistautak.hu sokadik tréfájaként semmilyen út nem volt a jelölt helyen, és a szinte járhatatlanul bozótos terepen épp egy tüskés ág öleléséből próbáltam kiszabadítani magam. „Kárpótlásul” kaptam ajándékba napsütést, nagy szelet, kis hóesést, és gyönyörű gombákat.
