Hajnali párafelhő a tó felett, elfutok mellette, be az erdőbe, egyre nagyobb a fű, erre nem (sűrűn) járnak turisták, egyre vizesebb a lábam, de már egyre kevésbé érdekel, nem is tudom már, hogy van-e ott bármilyen út (tehát nincs), letértem az előre eltervezettről. Lenyűgöz a hely hangulata, térdig érő fűben, virágok és csalánok között nyargalok egy őz után, patakon futok át, és hirtelen sűrű magas fák közé érek. Mint egy templomban: félhomály és nyugalom, felettem fakorona-kupola. A patak már mélyen kanyarog, vastag törzsű tölgyek között, aztán kiérek az aszfaltos útra. Aranyos kis falvak, akácok, megkóstolom, őzek, szántóföldek, dimbes-dombos táj, messzire ellátok, végül visszaérek Barlahidára. Mesebirodalom.
