Már a „bejárata” is hívogató volt, és megmerítkezve benne se okozott csalódást a törökbálinti erdő. Egy hete azt írtam, hogy nincs két egyforma hangulatú erdő – az aljnövényzet, a talaj, a domborzat, a fények, az illatok, és ezek különböző kombinációi mind-mind más érzéseket keltnek. Ma futás közben eszembe jutott, hogy legalább két fontos változót kihagytam a felsorolásból: az időjárást és a hangokat. Utóbbi itt jelentősen rontotta az összhatást: a közeli autópálya felől érkező zaj alaposan belezavart a madarak énekébe – de a többi tényező bőven kárpótolt mindezért.

2015-05-09-39663

2015-05-09-39664

2015-05-09-39665

2015-05-09-39668

2015-05-09-39669

2015-05-09-39670

2015-05-09-39673

2015-05-09-39675

2015-05-09-39676

2015-05-09-39696

2015-05-09-39697

2015-05-09-39698

2015-05-09-39700

2015-05-09-39701

2015-05-09-39702

2015-05-09-39703

2015-05-09-39704

2015-05-09-39706

2015-05-09-39708

2015-05-09-39709

2015-05-09-39710

Futásom elején találkoztam egy az úton bóklászó őzzel, majd ugyanez, nagyjából ugyanott, talán pont ugyanazzal a négylábúval megismétlődött a vége felé is. A két találkozás között láttam több hernyó-metropoliszt, sok gyönyörű virágot, és lélegeztem gyerekkori kirándulásokat idéző illatokat. Egy akácfánál megállva mélyeket szippantottam a mennyei illatfelhőből, és megköszöntem a létezését. A 12. km után meredeken csökkent az energiám, a végére nagyon elfáradtam, de örömteli hálával töltött el, hogy közel három órán keresztül az erdő vendége lehettem.

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s