A Budakeszi Vadaspark parkolójában nyújtás közben kakaskukorékolást hallgatok. Pár száz méter után máris megállít egy pompázatos fa, de csak életlen képeket készítek, még sötét van a telefonnal fotózáshoz. Élvezem, hogy újra a három hónapja mellőzött Mudclaw 265-ös cipőmben futok. A Bare-Grip 200-as egyetlen előnye (könnyebb, hajlékonyabb) éles kövekkel borított talajon hátránnyá válik, fájdalmas élményeket okozva. Errefelé pedig bőven akadnak kövek – és moha is van rengeteg, simogatom, szeretem! Az állatsereglet sem marad el: először egy kis úton álló muflon szalad be előlem a fák közé, riasztva a többieket, aztán egy őz, majd egy másik, számomra beazonosíthatatlan egyed, aki formára őz, de színre muflon, viszont nincsenek szarvai. És persze szarvasokkal is találkozom, aztán fehér fenék villan, ez őzre vall, majd ismét szarvasok állnak az úton, mire odaérek, már csak a szaguk marad, de az határozottan kiszimatolható, és ez határozottan jólesik. Egy az út szélén álldogáló őz felé futok, de az csak néz, és menekülésre készen áll. Mozdulatlanra fagyok, néz, nézem, nézzük egymást, lassan megemeli egyik lábát, majd futásnak ered, mosolygok, futok utána.

2015-09-06-41976

2015-09-06-41977

2015-09-06-41978

2015-09-06-41979

2015-09-06-41980

2015-09-06-41981

2015-09-06-41982

2015-09-06-41983

2015-09-06-41984

2015-09-06-41985

2015-09-06-41986

Mondhatni, nem különösebben szép a táj, legalábbis (ahogy mondani szokás) a szó klasszikus értelmében: sok a letört ág, a rendezetlen keszekuszaság, mégis vonz, mégis szép – természetes rend és rendezetlenség ugyanaz, csak mi aggatunk rá címkéket. Átruccanok egy kicsit a fenyvesbe, gyantaillat kényezteti orrom.

2015-09-06-41987

2015-09-06-41990

2015-09-06-41993

2015-09-06-41994

Megállok egy száz négyzetméternyi fakerítéssel körbevett területnél, nézem, mi lehet, elkezdem olvasni a ráírt szöveget, amikor odabent megmozdul valami. Egy vaddisznó – feltehetően ideiglenes – lakhelye mellett állok. Nézzük egymást, nagyon hosszan, mozdulatlanul, egy perc is eltelik így, hogy csak pislogunk egymásra (tekintete kimondottan értelmesnek tűnik), aztán mikor már úgy érzem, idegesítem, továbbfutok.

2015-09-06-41996

2015-09-06-41997

2015-09-06-41999

2015-09-06-42002

Eddig meg se kottyant, de a 16. km után rohamosan fáradni kezdek (ahogy az lenni szokott 16-18 km környékén) – szívesen harapnék és kortyolnék valamit. A 20. km után már csak vánszorgok (legalábbis így érzem), de még visszafutok a fához, aki már az utam elején elbűvölt és ölelésre késztetett – most már van elég fény egy éles képhez. Weöres Sándor pedig a szavaival varázsol el és fest tűéles lényeg-képeket, mostantól a futóbeszámolóim végén az „A teljesség felé” című írásából idézek.

Az ős tudás

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése. Az emberalkatban rejlő ős tudás lényegileg mindenkiben azonos, érvénye teljes. Az ős tudás az egyetlen alkalmas alap; ami rajta alapszik, ronthatatlan, ami elgondoláson alapszik, szétmálló. Az ős tudás végtelenül egyszerű, olyannyira, hogy szavakba nem is foglalható. Megegyezik vele minden, ami szükséges, nyugodt, szilárd; ellentétben van vele minden, ami csábító, izgága, hemzsegő. Tíz hadsereg, száz pénzesláda, ezer okirat védettje elpusztul; amit az ős tudás birtokosai minden segítség nélkül létrehoznak, megmarad. Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes. – Weöres Sándor

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s