Hűvös van, de tudom, hogy csak egy kilométer kell a bemelegedéshez. A kerítéshez érve már izzadok, odaát ritkán járt, fűszőnyeggel borított úton futok, harmatcseppek áztatják a lábam, először kellemetlen a sok hűvös nedvesség, de már tudom, hogy ezt is hamar megszokom. Nem látok utat arra, amerre a térkép szerint mennem kellene, de kíváncsiságomnak engedve követem telefonom kijelzőjén a narancssárga vonalat. Nagy, fehér kövek, mint sószemek a hatalmas erdő-tányéron, letört ágakhoz zöld moha, és barna falevél a köret. Ennyi elég is ahhoz, hogy elvarázsolódjak, az isteni természet ismét levett a lábamról. Nem is futok velük (ha akarnék, se tudnék), csak bóklászok a gyönyörűségben.
„Jóllakottan” térek vissza az útra, szaladok tovább, de hamarosan ismét megállít a látvány: a leheletemmel keveredő párafüggönyön átszűrődő napsugarak.
Szarvasok futnak át előttem, nem állok meg, együtt futunk, ők el, én meg bele a hátrahagyott illatfelhőjükbe.
Balra néma kerítés, alattam suhogó füvek, bennem lihegő lélek, jobbra dobbanó szarvaspaták, felettünk csendes égbolt.
Utam vége felé hosszan elidőzöm egy UAZ terepjárónál, melynek ember alkotta fémtestét csodálatos módon szépíti át a természet.
Futás után, nyújtás közben azon gondolkodom, mennyire lenyűgöző, hogy az élet csupa metafora. Ahogy kint, úgy bent, s ahogy fent, úgy lent. Egy futásban egy teljes életút: nehéz felkelni, elindulni, marasztal a meleg ágy, az álomvilág, egyszerre vonz a kíváncsiság az ismeretlenbe, és taszít a félelem az ismeretlentől (születés); olajozatlan mozgással indulok (csecsemőkör); bemelegedek, kezdem élvezni a mozgást, a felfedezést (gyerekkor); magával ragad a látvány, a hangulat, tobzódom bennük, erősnek érzem magam (ifjúkor); megszokom, benne vagyok, átélem, élvezem a futást (felnőttkor); kezdek fáradni, egyre kevésbé érdekel az út, sokkal inkább a cél a lényeg, várom, hogy révbe érjek (öregkor); végül feloldódom a fáradtságban (halál). Minden futásban újjászületek és meghalok.
Tíz lépcső
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
– Weöres Sándor
HALASIZSOLT 
Hozzászólás