Alig fagypont fölött van a hőmérséklet, kicsit fúj a szél is, fázom – itt a tél. Hiába nevezzük ezt az időszakot még ősznek, nem ezen múlik. Ahogyan a meteorológusok meséjén se múlik semmi: az elmúlt három napban, bármikor megnéztem, más és más volt a jóslatuk mára. Tényleg csak arra jó az időjárás előrejelzés, hogy ha valakinek úgy tartja kedve, lehet beszélni róla – aztán vagy úgy lesz, vagy nem. Legutóbb mikor megnéztem (pár órája), az eső valószínűsége 100 % volt mostanra, mégse esik. Örülök neki, mert bár szeretek esőben is futni, de a hideggel kombinálva már nagyon kilógna a komfort zónámból. Még be se melegedek, alig pár méter után meg kell állnom fotózni – réges-régi sírhelyek, és egy középkori templom szólít meg. Évszázadok sűrűsödnek megapixelekké.

2015-11-22-42709

2015-11-22-42712

2015-11-22-42713

2015-11-22-42715

2015-11-22-42716

2015-11-22-42718

Házakkal körülvett mező közepén fekete-fehér foltos macska gubbaszt – abszurd látvány ebben a hidegben (nem, nem fagyott meg, fejével követ, ahogyan elfutok mellette). Talán hívni kellene a Macska Összezavaró Kft.-t. Kicsit később balra szőlőtőkék, jobbra elszórtan néhány villa, futok az erdő felé; majd már benne, hosszan felfelé.

2015-11-22-42720

2015-11-22-42721

2015-11-22-42723

Semmi különös, mégis szép a kilátás a dombtetőről – már csak ilyen, amikor messzire ellátni. Jó tisztán látni a nagy egészet, az összefüggéseket, mi mihez kapcsolódik – akárcsak a „valós életben”. Közelebbre fókuszálva belátok az erdőbe: a kopasz fák átlátszóján keresztül látszik az út, ahova az útitervem szerint egy nagy kerülővel jutok majd el. Inkább nem kerülök, belevetem magam az úttalan ismeretlenbe – ennek lehetőségétől mámorosan rohanok le a dombról.

2015-11-22-42724

2015-11-22-42725

2015-11-22-42726

2015-11-22-42727

2015-11-22-42728

2015-11-22-42730

2015-11-22-42732

2015-11-22-42734

2015-11-22-42736

2015-11-22-42739

2015-11-22-42740

Ismét felfelé futok, tőlem balra a meredek domboldalon három muflon teszi ugyan ezt, látszólag sokkal könnyedebben. Később két őzt látok letérni az útról, még mielőtt odaérek – ennyi négylábú látványa adatott mára, jól esett nézni őket, mint mindig.

2015-11-22-42741

2015-11-22-42742

2015-11-22-42743

Rendetlenség érzetem van, mintha teleszórták volna az erdőt szeméttel, de a világos „szemét” foltok csak fehér kövek. Később újra átélem ugyanezt, de most falevelek „rendetlenkednek”: néhány négyzetméteren szétszóródva fehérségükkel szegik meg a sárgás-narancsos-barnás falevél-társadalom nagy része által elfogadott normákat.

2015-11-22-42744

2015-11-22-42745

2015-11-22-42746

2015-11-22-42747

2015-11-22-42748

2015-11-22-42749

2015-11-22-42750

Kis fenyveshez érek, szinte sokkol a sok rozsdabarna után a tűlevelek üdítően harsány zöldje. Havaseső kezdi szurkálni az arcom, de csak néhány szem, meg se nedvesítenek, mire újra a temetőhöz érek. Sírtól sírig – jól esik a halál, szép élete volt a mai futásomnak is.

2015-11-22-42753

2015-11-22-42754

2015-11-22-42755

2015-11-22-42757

2015-11-22-42758

2015-11-22-42759

2015-11-22-42760

2015-11-22-42761

2015-11-22-42762

2015-11-22-42763

A halálról

Az ember kétféleképpen mentesülhet egyéniségétől: vagy alája-sűlyed, vagy föléje-emelkedik. Vannak emberek, kik úgy belemosódnak a tömeg-lélek alaktalanságába, vagy valamely züllöttség értelem-alatti áramába, hogy teljesen feloldódnak benne, eltompulnak és külön-létük csak látszat. És haláluk már csak e látszatnak halála: testük felbomlásával a külön-létük utolsó jele is megszűnik, végképp beleolvadnak a sötét, ragacsos áradatokba. Ez a kárhozat. És vannak, akik egyéniségük fölé emelkedve, igazi lényükké a személytelen, örök mértéket teszik; halálukban úgy omlik le róluk a különlét, mint egy börtönfal és átömlenek időbeli, zárt életükből az időtlen, határtalan teljességbe. Ez az üdvösség. Legtöbb ember a haláláig őrzi egyéniségét. Tervei, körülményei, apró kedvtelései jelentik részére az élet értelmét s a haldoklás perceiben feltáruló időtlen végtelenségtől, az üdvösségtől éppúgy visszariad, mint az elfoszló tudat alól feltörő homályos vonzástól, a kárhozattól; egyikben sincs érzés, értelem, változás, tagoltság, melyek az ő kedvteléseihez szükségesek; szétmálló ösztöne az élet végső roncsába kapaszkodik, s ez már nem nyujt menedéket. Az élet, változás, idő kicsúszik alóla, a változatlan örökléttől iszonyodva elhúzódik: dermedt állapotba kerül, melyből az élet tagoltsága és a lét teljessége egyformán hiányzik. Meghalás utáni sorsa kis-részben attól függ, hogy miképpen emlékeznek rá, imádkoznak-e érte, földi és nem-földi jószándékok segítik-e; főképpen pedig attól, hogy volt-e az életében valamely egyén-fölötti, általános erény, mely nem a személyiséghez, hanem az alkat mélyén rejlő örök mértékhez tartozik, a személyiség elpusztulásával nem pusztul el és őt támogatni bírja. Ez a tisztítótűz. – Weöres Sándor

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s