Erre a napra a Retyezát legmagasabb csúcsa, Peleaga meghódítását terveztük, de útközben megérik bennem a gondolat: nem akarom még egyszer végigjárni ugyan azt az utat, amit reggel már lefutottam – inkább a terület névadó csúcsa, a Retezat vonz. Ezért miután ketten is velem tartanak, a csapat felével arra folytatjuk utunkat, amerről tegnap visszafelé jöttünk. Kora délután egy nagyon meredek „úton” ereszkedünk lefelé a Bucura I. csúcsáról, amikor hátrafordulva szörnyű látvány fogad: egyik társunk gurul lefelé a hegyről. Mire megáll, visszaérek hozzá, és látom, hogy csöpög a vér a fejéből. Azonnal ott terem jó néhány román turista, egy fiatal srác ellátja Irma sebét, ami egy csontig hatoló repedés a homlokán. Térerő nincs, és legalább egy órányira vagyunk a hegyi mentők házától, de fél óra múlva már visszafelé jön a hír: úton vannak felénk. Szerencsére Irma nemcsak eszméletét, de humorát se vesztette el, nevetve mondja, hogy ennyi férfi még soha nem sürgölődött körülötte…

Nem akarom hosszúra nyújtani a beszámolót, a lényeg, hogy a baleset után minden a lehető legjobban alakult, a románok segítőkészsége lenyűgöző volt, megismerkedtünk egy vidám hegyi mentővel, aki sérült barátunkat egészen a táborhelyig kísérte; aztán miután kiderült, hogy a sebet csak a legközelebbi kórházban tudják összevarrni, megbeszéltük, hogy a legjobb lesz, ha mindhárman (akik egy autóval jöttünk, és együtt túráztunk), végleg elhagyjuk a terepet. Összepakoltunk hát, és a szemerkélő esőben, misztikus hangulatú ködön, mesebeli erdőn át haladva búcsút vettünk a Retyezáttól. A mentőt követve – és hamar szem elől veszítve – késő este érkeztünk a kórházba, ekkor Irma már összevarrt, bekötözött sebbel a fején viccelődött az egyik ápolónővel. Eredetileg másnapra terveztünk még egy rövidebb túrát, de vasárnap hajnali négykor hullafáradtan dőltem ágyba – immár itthon.

A fotókat OnePlus 3 telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s