Két és negyed éve még azt írtam, hogy szeretem – de az ötödikként vásárolt futócipőmet hamar megutáltam. Különösen, miután pár száz km futás után elkezdtek leszakadni a talpáról a bütykök (a cipőnkénti 42 a balosnál 8-cal, a jobbosnál 3-mal lett kevesebb). Aztán kb. 600 kilométernél kezdetét vette a talp és a felsőrész szétválása a cipő orránál. De a legjobban azért utáltam, mert annyira puha és vékony a talpa, hogy a talaj egyenetlenségei rengetegszer voltak rám fájdalmas benyomással – egy nagyobb kőbe rúgás a tavaly eltörött, azóta se hibátlan jobb nagylábujjammal pedig nem egyszer késztetett hangos káromkodásra.
És most mindennek vége! Szombaton a Mecsekből már azzal a jóleső érzéssel szaladtam lefelé, hogy ezek az utolsó kilométereim ebben az elcseszett cipőben. Tegnap, miután megnéztem a Kill Bill 2. részét, elővettem a legnagyobb késünket… 1001 benne lefutott kilométer után ezzel a fotósorozattal búcsúzom az Inov-8 baklövésétől:
És végre visszatérek régi kedvencemhez, a hatodikhoz, amiben remélem végigfutom a 2018-as évet. Elsőre fura, hogy ennyire végletesen kiváló és szar cipőket készít ugyanaz a gyártó – de ha jobban belegondolok, néha a lányom is követ el nagy hibákat, mégis imádom!
HALASIZSOLT 
Hozzászólás