Év: 2017
-

Előfizetnél-e a 200×200 magazinra?
Augusztusban a fejembe fészkelte magát a gondolat: könyvet csinálok a futókalandjaimból. Aztán ebből a gondolatból végül egy magazin ötlete fogant meg, melyben nem csak a futókalandjaim, hanem az összes „megmozdulásom” fotója helyet kapna, ami a 200×200 km projektem kezdete, vagyis 2013 tavasza óta készült – vagyis ahogy a címlap-terven is szerepel: „40000 km képekben”. Egy
-

Endomondo vagy Strava?
Már harmadszor merül fel ez a kérdés (először 2015-ben, majd 2016-ban), és előre elárulom: továbbra sincs rá egyértelmű válaszom, csak kompromisszumos megoldás létezik, hiszen mindkét platformot csigatempóban fejleszt(get)ik. Miért merül fel egyáltalán újra a kérdés? Azért, mert a Stravaban gyötrelmes az útvonaltervezés. Vannak helyzetek, amikor az automatikus útvonalkövetés nem működik, hiába látom a térképen az
-
Világmemória
Mesteremtől tudom azt a titkot, hogy a világ emlékezetében minden megmarad. És miközben emberek születnek, élnek, halnak és újra születnek, a Világmemóriában minden megmarad. Ha nem így lenne, a Teremtés elvesztené legfőbb értelmét, a tapasztalást. Semmi nem összegződne, semmi semmire nem épülhetne rá, mindig mindent elölről kellene kezdeni. (Müller Péter: Aranyfonál – Kapcsolat a szellemvilággal)
-

Paterson
Paterson (2016) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Jim Jarmusch filmjeit tinédzser koromtól kedvelem – a Paterson sem okozott csalódást! Az Est kritikájából idézek ismét, mert benne van a lényeg: Az író/rendező a XX. századi amerikai költészetből inspirálva alkotta meg a buszsofőr Paterson (Adam Driver szenzációsan minimalista eszköztárral ér el elképesztő hatást) karakterét, aki egy
-

A kígyó ölelése
El abrazo de la serpiente (2015) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Nagyszerű film! Az Est kritika ismét találó – belőle idézek: Igazi történet szinte nincs is, és mint ilyen, Guerra munkája sokban hasonlít az Apokalipszis most, illetve Werner Herzog Aguirre, Isten haragja című filmjének pokoljárására. Itt is a folyó diktálja a tempót, élővilága adja
-

#409 • 2017. 08. 21. • Hollád: Bari-hegy – Kéthely: Kastély-domb
Szellemi útravalóm ezúttal is René Guénon A mennyiség uralma és az idők jelei című könyvéből való: A materialisztikus attitűd, akár a nyílt és tételes materializmusról legyen szó, akár egy egyszerű „praktikus” materializmusról, az emberi lény pszichofiziológiai alkatának egészén tényleges és nagyon fontos változásokat idéz elő. Nincs is ebben semmi meglepő, és valóban, csak körül kell
-

Szél támad
Kaze tachinu (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Üde színfolt e japán animációs film európai szememnek. Magával ragadott a hangulata, a (kézzel rajzolt) képi világa, a hangjai, és az a különös, innen nézve néha megmosolyogtató kultúra, ami az „ottaniak” sajátja.
-
A természet magyar fotósai
Egy remek filmsorozat 16 magyar természetfotósról, 5-5 percben (a teljes sorozat a Filmdzungel honlapján):


