Ezúttal egy tesztelésre kölcsönkapott Huawei P30 Pro telefonnal indulok útnak…

Két kilométernyi egyenes – és benne az egész életem: szúrós bokrok, áthatolhatatlannak tűnő terep, de megyek, mert hiszem, hogy arra kell… végre egy jól járható szakasz, megkönnyebbülök… de kicsivel később ismét meredek, alig haladok, vajon biztos ez az én utam… elbizonytalanodom… nem akarom… nem erre számítottam… „marasztalnak” a tüskék… végre felérek, a csúcson vagyok, körbenézek, nincs magasabb, örülök, mostantól már csak könnyebb lehet… de nincs út, csak a bokrok… ismét elbizonytalanodom… de tudom, nem lehet véletlen, hogy itt vagyok, megyek hát tovább… és íme az út, a könnyen járható, amit alig vártam… és ami hamar véget ér, mert jön a járatlan bizonytalan… de ez már könnyű, nem veszem már olyan komolyan, hisz tudom, mert tapasztaltam, ezt is túl fogom élni… és vége, és nevetek, tényleg csak ennyi volt, ettől voltam úgy beszarva? Megmosolyogtató ez a naiv, izgalmakkal teli, illuzórikus játék…

„Adjon Isten!” – köszönök a pince előtt álló öregembernek. „Iszol egyet?” – kérdezi. Ebben a szituációban az egyetlen helyes választ adom: „köszönettel elfogadom”. Csak miután túl vagyok egy törkölypálinkán, és egy pohár vörössel is koccintottunk, jut eszembe, hogy autóval jöttem Piliscsévre. Most már mindegy, fotózom az antik tárgyakkal teli eklektikus pincét, és kérek még egy pohár szódát, mert szomjas vagyok – de „csak a színe kedvéért” tölt bele még egy kis vöröset is a házigazda. „Futok” vagy kétszáz métert Imre bácsi pincéjében (legalábbis a Strava így érzékeli a megfogyatkozott GPS jeleket), és mikor elérem a 20 kilométert, elköszönök, bár az öreg szerint kellene még innom vele egyet – „biztatásként” pedig elmeséli, hogy a fiát százezer forintra büntették a rendőrök ittas vezetésért, és fél évre elvették a jogosítványát. Köszönöm, nem kérek többet, örülök, hogy találkoztunk, minden jót kívánok!

Az utolsó két és fél kilométeren mámorosan „megnehezülnek” a futócipőim, de végül épségben célba- majd kicsit később hazaérek. Ekkor még nem tudom, hogy gyönyörű kerete lesz a mai napnak, ami Jasin „bányászmúzeum-pincéjében” ér véget. Pontosabban itthon, három kilométer séta után, melyen Lányommal egyetértésben próbára tesszük Cimbit, aki póráz nélkül is nagyszerűen „ellenáll” az autók, cicák és kutyák csábításának – engedelmeskedve gazdájának. (Ezek után nem is kérdés: hétvégén viszem magammal a Gyüttment Fesztiválra is.)

A fotókat Huawei P30 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.