Szalad felém, lehajolok, de még mielőtt megsimogathatnám, irányt vált. Pár méternyi távolságból mint aki – kicsit késve – érzékeli, hogy viszonzatlan volt a felé tett gesztusom, visszanéz rám, visszaszalad és arcon nyal.
Később észreveszem, hogy egy nagy, bogáncsszerű potyautas akaszkodott egyik mellső lába tövébe. Magamhoz hívom, leszedem róla, majd elmegy. „Meg se köszönöd?” – kérdem tőle meglepődve, mire visszaszalad és arcon nyal.
Tartok tőle, hogy szavakban átadhatatlan cimbiózisunk, ami számomra egyfajta kapocs az egységtudat megéléséhez…
HALASIZSOLT 
Hozzászólás