Nyolcfokos levegőben, rövidszárú nadrágban, párálló lehelettel a Pilis takaróját magáról lerántó Nap fényének melegére vágyom. 5 óra 14 perckor árnyékom megjelenése jelzi az áhított pillanat eljövetelét. Aprócska tavak aranyló párafelhői; gémek, fácánok, varjak sokasága kísérnek utunkon.
Ám végül ez lesz a sokadik kalandunk, ami akkortól válik igazán emlékezetessé, hogy elhagyjuk a kitaposott ösvényt. És bár nyakig érő nádasban, tüskés bokrok között, bokamarasztaló gazban bóklászva, mocsaras patakban gázolva nem azt élem át, hogy épp a legjobb helyen vagyunk, de a révbe érés valahogy mindig felemelőbb ilyenkor, mint egy „simautas” sétát követően.
Leave a Reply