Havas táj – gyerekként micsoda öröm volt! Persze most is csodálom, de azt az önfeledt boldogságot, amit akkor, már nem élem át. „Végre péntek” – olvasom a Facebookon, és felteszem a kérdést: ugyan miért? Csak nem azért, mert önsorsrontó idióták vagyunk?
És itt kapkodja előttem hótiszta mezítlábait tanítómesterem, kinek ha hó, ha sár, egyformán jó. Bármikor. Bundás barátom kíséretében térképen jelöletlen utakon ismeretlen helyekre is eljutok – önmagamban is.
Leave a Reply