Blog


  • Kívánok

    Kívánok

    Tovább →


  • Norvégia – a fotóstúra fotósai

    Norvégia – a fotóstúra fotósai

    Számomra az idei év fotós szempontból legemlékezetesebb eseménye volt a pontosan három hónappal ezelőtt induló őszi norvégiai fotóstúra. Az eddig bemutatott képeken csak elvétve szerepeltek a csapat tagjai, most a bejegyzés-sorozat zárásaként kizárólag olyan képek következnek, melyeken fotósokat fotóztam (minőségre való tekintet nélkül – némelyiket mobillal). Jó volt veletek, remélem, még találkozunk!

    Tovább →


  • Józsi bácsi gondolatai a világról #46

    Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a negyvenhatodik (a Józsi bácsi által 2012. november 20-án publikált eredetit itt olvashatod).

    Tovább →


  • Fogyatkozó birtoklási vágy

    …egyre gyakrabban merül fel bennem is a Shawn Blanc által megfogalmazott gondolat: „Rdio is proof of two things: (a) for me, access trumps ownership; and (b) the future is in the clouds.” Vagyis az “elérhetőség” győzelme a birtoklás felett. A Rdio, Deezer, Last.fm, Spotify ezt teszik lehetővé, végtelen zene folyamatos elérhetőségét. Ugyan remekül hangzik a…

    Tovább →


  • Egyedi billentyűzetkiosztás Microsoft Keyboard Layout Creatorral

    Van tehát egy új billentyűzetem melynek nincs numerikus része (ahogy Tamás találóan megjegyezte a Facebookon, „nem a dtp-sek és kóderek a célcsoport”) – a helyén viszont van egy touchpad, és engem a fenti kép fogott meg igazán a csomagoláson. De a bejegyzés tárgyánál maradva (vagy ahhoz közelítve) akkor ért a kellemetlen meglepetés, amikor „rendes magyar…

    Tovább →


  • Logitech perifériák

    Már itthon volt az új gépem, mikor rájöttem, hogy ha a régit a szüleimnek akarom ajándékozni karácsonyra (és azt is szeretném, hogy használni tudják), akkor bizony billentyűzetet és egeret is kell vennem; és ha szkájpolni is akarunk majd, akkor kell még webkamera és hangszóró is. Nem túrtam a netet a legjobbakat keresve, hanem csak egyszerűen…

    Tovább →


  • TeamViewer – távoli hozzáférés pofonegyszerűen

    A régi számítógépem anyukámékhoz költözik, karácson után a nagyik közel 63 évesen rácsatlakoznak majd a világhálóra, és én már most biztos vagyok abban, hogy jól fog jönni a távsegítség 200 kilométer távolságból. Ezért telepítettem a MamaPapaPC-re és az enyémre is a TeamViewert (ezúton is köszi a tippet, Sanyi). TeamViewer – az átfogó megoldás a távoli…

    Tovább →


  • Józsi bácsi gondolatai a világról #45

    Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a negyvenötödik (a Józsi bácsi által 2012. október 17-én publikált eredetit itt olvashatod).

    Tovább →


  • NexusFont – egyszerű és nagyszerű ingyenes font manager

    A „jogtiszta szoftvereket az új gépemre” projekt keretében font manager alkalmazást keresve találtam rá Noh JungHoon, a Samsung szoftvermérnökének honlapjára, és az általa készített és négy éve fejlesztett NexusFont nevű font managerre, aminél jobbra nem is vágytam, még többet is tud annál, amire nekem szükségem van – ráadásul mindezt egy felhasználóbarát, letisztult felületen, ingyenesen. Támogattam…

    Tovább →


  • 2012|12|12 projekt: 2003

    2012|12|12 projekt: 2003

    A 2003-ban exponált 441 hangulatkonzervemből az alábbi 14-et találtam említésre érdemesnek mai halszemmel (a fotók időrendben követik egymást). Nagy dolgok történtek ebben az évben: új lakás, új autó (mindegyikből az első közös) – melyeket azóta is szeretve lakunk (négy és fél éve már hárman) és hajtunk (ezt még továbbra is csak ketten). Új (a jelenlegi)…

    Tovább →


  • Free Video Converter – egy remek ingyenes videó konvertáló

    Elhatároztam, hogy az új gépemre csak jogtiszta – és lehetőleg olcsó vagy ingyenes – szoftvereket telepítek (persze a régin is minden tiszta volt :)). A nagyiknak havonta készül egy Lucamozi DVD – tehát szükségem van egy alkalmazásra, ami a három forrásból (fényképezőgépem, telefonom, feleségem telefonja) érkező videókból egy DVD-t ír. A Free Video Converterrel mindez…

    Tovább →


  • Józsi bácsi gondolatai a világról #44

    Józsi bácsi blogját már többször ajánlottam, és minél többet olvasom, annál inkább érzem azt, hogy jó lenne, ha minél többen olvasnák – ezért rendszeresen idézem a bejegyzéseit, melyek közül ez a negyvennegyedik (a Józsi bácsi által 2012. szeptember 13-án publikált eredetit itt olvashatod).

    Tovább →