Kategória: Halasi
saját tartalmaim
-
Abbahagyom a futást
Évek óta néha-néha fájdalmat éreztem a jobb csípőízületem táján, de se a gyakorisága, se a mértéke nem volt olyan fokú, hogy foglalkoztam volna vele. Azonban „a helyzet fokozódott”, ezért másfél hónapja elhatároztam, hogy utánanézek a lehetséges gyógymódoknak, így találtam rá a zselatinra. Azóta szörpben feloldva reggelenként 20 grammot fogyasztok belőle. Úgy tűnt, használ, de három
-

Azvi.se honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Idén nyáron keresett fel egy ismeretlen külföldi telefonszámról egy férfi. Tört magyarsággal beszélt, de azért megértettem, hogy Svédországban él, van
-

Agiluu honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Ahogy már nem egyszer előfordult: egy elégedett ügyfelem ajánlott egy leendő elégedett ügyfelemnek. :) Istvánnal és Évával, az Agiluu alapítóival
-

Jazzy honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Gabi a férjével zenél, sok-sok éve. Régóta ismerjük egymást, még a volt munkahelyemről, mely tulajdonosának lagziján Gabiék muzsikáltak – akkor
-

Rothello honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Gergőnek először a borát ismertem és szerettem meg, majd miután készítettem számára egy must doboz csomagolást (lásd a weblapon), örömömre
-

Papp-Zakor Ügyvédi Iroda honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Évekkel ezelőtt még többről volt szó, de végül ez az oldal is egy – Máriáénál is puritánabb – online névjegy
-

Dorogi Mária shiatsu masszázs honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Két hónappal ezelőtt keresett meg Mária egy egyszerű – kvázi online névjegyként funkcionáló – honlap igényével, és egy logó ötletével.
-

Art of Agile honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Idei első munkáim egyike volt ez a honlap, melyet az év folyamán – partnereim igénye szerint – több hullámban faragtam
-
Újratervezés
Leszámítva azt a kilenc bejegyzést, ami általam készített új vagy frissített honlapokról tudósít, több mint fél éve nem blogolok nyilvánosan. Elérkezett egy helyzetértékelés ideje – már csak azért is, mert a blogom 5 nap múlva lesz 15 éves. Egyrészt: Másfelől: Hosszan érlelődött bennem mindez, végül arra jutottam, hogy „újrakezdem”, de csak „szolídan”, minimális időráfordítással, amennyi
-

Nekemugass honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Szenvedélyek találkozása mindig külön öröm, hát még ha három is összecseng: kutya, fotózás, honlapkészítés. Hálásan köszönöm Jutkának, hogy mindez létrejöhetett,
-

Új honlap az Aranypont Akupunktúrának
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Egy régi, ma már elavultnak számító honlap megújítására kaptam megbízást az Aranypont Akupunktúrától január végén. Az egyik legfontosabb szempont volt,
-

Textil maszk honlap
„Cipésznek lyukas a cipője” ugyebár, mondhatni tipikus; de ha már 2017 óta nem frissítettem a portfólióm, legalább az elmúlt három évben általam készített honlapokat bemutatom itt, a sajátomon – igyekszem év végéig minden héten egyet. Tavasszal nem gondoltam volna, hogy még most is aktuális lesz ez az egyszerű termékbemutató oldal… Kaptam néhány képet, és pár