Kategória: Tudatosság

elgondolkodtató tartalmak – tartalmas gondolatok


  • A föld mint purgatórium

    „Nem gondolom azt, hogy a reinkarnáció és a mi nyugati értelemben vett túlvilágképünk összeegyeztethetetlen. A reinkarnáció tana azt tartja, hogy aki kitöltötte a sorsát ezen a világon az a következő életében vagy a nirvanába kerül vagy visszatestesül a földre, hogy újra megostromolhassa a teljességet. A mi világnézetünk meg azt tartja, hogy az, aki ezen a

    Tovább →


  • Főoldali idézetek

    Főoldali idézetek

    Honlapom idén startolt 17. verziója főoldalának kezdetektől része egy banner a menüsáv alatt. Ez kezdetben a könyvemre hívta fel a figyelmet; áprilisban és májusban voltak már itt idézetek; majd a nyár folyamán a mobilfotós tanfolyamom került általa a fókuszba. Szeptembertől ismét az idézeteké ez a blokk: hetente frissítve többnyire Hamvas Béla írásaiból idézek, melyek ezen

    Tovább →


  • Történhetett volna

    Történhetett volna

    Kapcsolódva Mark Twain korábban citált mondatához, most Bacsó Péter zseniális és megunhatatlan Forró vizet a kopaszra című filmjéből idézek: – Van egy állandó vendégem, valami pszichológus, vagy filozófus, az azt mondja, hogy a kortól van.– Hát hány éves vagy te Mihály?– Ja nem az én koromtól, a kortól, amiben élünk.– Ja persze!– Hát például itt

    Tovább →


  • „Ember őrült!”

    „Ember őrült!”

    Egy Olaszországban született, Svájcban dolgozó, Esztergomban élő kedves ismerősöm korszellem-definíciója baráti körömben szállóigévé lett: „Ember őrült!” Tegnap esti Index Reméljük, jól szórakoztak, tartsanak velünk holnap is, bizonyára folytatódik a háború, további nagyon izgalmas és érdekes címek várhatók, párat már előre megírtunk, alig várjuk, hogy végre tesztelhessük, hányan kattintanak rá! Irodalmi cenzúzra „Roald Dahl norvég származású

    Tovább →


  • A woke idiotizmus az Adobe-hoz is megérkezett

    A woke idiotizmus az Adobe-hoz is megérkezett

    Egy éve jött ez a számomra értelmetlennek tűnő frissítés a kedvenc kiadványszerkesztő programomba, és most végre rátaláltam az okára: miért lett a korábbi Master oldalból Parent? Módosított elnevezések a sokszínűség és a befogadás elősegítése érdekébenA nem befogadó terminológiát lecseréltük annak érdekében, hogy támogassuk az Adobe sokszínűséget és befogadást támogató alapvető értékeit. Az InDesign 2022 (17.0)

    Tovább →


  • Háború: mi a valóság?

    Hamvas Béla Karneval című regénye Toporján felügyelőjének valószínűtlenségi mozzanat elméletében leltem rá: Számunkra csak az hihető el, amelyben a valószínűtlenségnek bármely kevés, de észrevehető mozzanata megnyilatkozik. Minél valószínűtlenebb valami, annál hihetőbb. A teljes valószínűtlenség az, amit mi valóságnak nevezünk. Ezzel szemben a valóság számunkra elhihetetlen. Csakhogy Féllábú a valószínűtlenségi mozzanat elméletre vonatkozóan később megjegyzi: „…amennyiben

    Tovább →


  • A kutya szimbolikájáról

    Isten mindig hűséges, hű önmagához, hű ígéreteihez, hűséges azokhoz, akik Őt szeretik, keresik. Az ember Isten képmása, értelme és szabad akarata van, a többi létező esetében az isteni teremtettség másként nyilvánul meg. Az állatok, növények szimbolikusan jelenítenek meg egy-egy ideát, arculatot a nagy isteni egészből. Istenre emlékeztető útjelzőkként is jelen lehetnek életünkben, ha jól figyelünk

    Tovább →


  • Kérdés

    Párbeszéd a boltban: Biztonsági őr: Maszk! – mutatja a sajátját.Én: (Nézek rá csodálkozva.)B. őr: Maszk! Maszk! – és továbbra is mutogat a maszkjára.Én: A kapucni nem jó? – mutatom a fejemre húzott kapucnit.B. őr: Nem, az nem.Én: De azt ugye tudja, hogy pont ennyi értelme van a maszknak is?B. őr: Igen, de sajnos ez van.

    Tovább →


  • Tudat, valóság, teremtés

    Tudat, valóság, teremtés

    Öreg ember vagyok, szörnyű dolgokon mentem keresztül az életben, és ezek közül néhány valóban meg is történt velem. Mark Twain

    Tovább →


  • Atyafipeca: „A sínen levésről”

    Atyafipeca: „A sínen levésről”

    Atyafi blogját, már többször ajánlottam illetve idéztem e helyen. Most ismét ajánlom, mert barátom bő négy év kihagyás után október 23-a óta új tartalmakkal örvendezteti meg olvasóit; és idézem is, mert pár nappal ezelőtti bejegyzése – személyes érintettségem és közös emlékeink kapcsán – különösen kedves számomra, és nem mellesleg elgondolkodtató is lehet bárki számára. Íme:

    Tovább →


  • Az epilepsziás Cimbi temetése

    Az epilepsziás Cimbi temetése

    Gondolkodtam a bejegyzés címén: „Cimbis tanulságok”, „Cimbi és az (állat)orvostudomány” – ezekhez hasonló, rosszabbnál rosszabbak jutottak eszembe, míg végül kipattant a fejemből ez a bulvárosan trendi, „kellőképpen korhű”. Az egyértelműség kedvéért szögezzük le: Cimbi él, és egészséges – mesteremmel való együttlétem újabb tanulságokkal szolgált. Mindannyiunk okulására teszem közzé. Bő másfél éve, 2020 februárjának elején, 8

    Tovább →


  • Kaczvinszky József nagyszerű meglátásai

    A többi élőlény halála a saját halálunk fogalmának utánzata, mása, tükörképe csupán, amelyet mint alakulást, mint folyamatot szemlélhetünk a külvilágban, a kivetítésben. Önmagunk halála viszont csak elvi értelemben halál, mert mi magunk nem szűnünk meg általa és benne, hanem ellenkezőleg: mindennemű kivetítés, az egész külvilág szűnik meg körülöttünk, amikor meghalunk! Ugyanaz a törvényszerűség tehát, amely

    Tovább →