Címke: 10-15 km
-

#396 • 2017. 05. 14. • Pomáz: Salabasina-árok
Ismét Weöres Sándor A teljesség felé című remekművét hallgattam út közben, és az egyik gondolata meg is fogott egy pillanatra, de már nem emlékszem, melyik volt az. Így vagyok a futásaimmal is: egy-egy pillanata megragad, a bennem levő létra összeköti a földet és az eget, aztán „feledésbe merül”. De hiszem, hogy anélkül is több vagyok
-

#372 • 2016. 11. 20. • Budapest: Rókahegy, Józsefhegy – Üröm
Szellemi útravalóm: A kínai tusrajznak két eleme van: az egyik a fekete vonal és folt, a másik az üres fehér tér. Amíg a rajzot európai módra, úgy néztem, hogy a fekete vonalból és foltból indultam ki és a fehér teret merő környezetnek láttam, abból semmit sem értettem. Azt hittem, hogy valamely tárgy, vagy táj, vagy
-

#316 • 2015. 09. 13. • Budapest – Budakeszi: Hárs-hegy
Hűvös van, de tudom, hogy csak egy kilométer kell a bemelegedéshez. A kerítéshez érve már izzadok, odaát ritkán járt, fűszőnyeggel borított úton futok, harmatcseppek áztatják a lábam, először kellemetlen a sok hűvös nedvesség, de már tudom, hogy ezt is hamar megszokom. Nem látok utat arra, amerre a térkép szerint mennem kellene, de kíváncsiságomnak engedve követem








