Puha homok a lábaim alatt, zöld lombok körülöttem, előttem pedig a megismerésre váró ismeretlen… A híres Noah ház egy példánya: Nem volt már a térképre rajzolva, de mert folytatódott, követtem az utat, egészen a végéig. Most már tudom, miért: két vaddisznó túrja a földet tőlem alig tíz méternyire, és – rajtam kívül – egy róka…
Tovább
Nem fogok minden Cimbis futásomról beszámolót írni (az #511-es is kimaradt, pedig nagyszerű volt), de erről úgy érzem, muszáj szót ejtenem. Cimbi még nincs négy hónapos, másfél hónapja él velem, összesen egy tucatszor voltunk sétálni, ebből ez a mai a negyedik, ami intenzívebb, futásnak nevezhető mozgás volt. És nem találok rá szavakat, mennyire összehangolt páros…
Tovább
Este negyed hét, vacsora előtt futunk még egyet Cimbivel az erdőben. És végre felmegyünk a hegygerincre – egy kb. 10 kilométeres kört tervezek. Útközben újabb parancsot tanítok: „bal oldal” – a tanítvány egész gyorsan tanul. Csodás élmény futni vele az erdőben! Egyre sötétebb lesz, az erdő misztikus ruhát ölt; utunk harmadánál az eső csöpögni, Cimbi…
Tovább
Összekötöm a pontokat – ismerős helyek, hangulatok, emlékek kapcsolódnak… Múlt héten a Homoki-szőlők ajándékait vittem magammal, most a mellette elterülő akácos varázsol el, húsz éves emléket idézve: a barackosét, melyet barátaimmal sátrazva, egész napos fröccs-mámorban őriztünk egy bottal. „Soktörzsű” fa hívogat. Miközben megölelem, megérintenek az első napsugarak. Erre futottam tavaly, télen, hideg, kék-barna tájban. Összekötöm…
Tovább
Cimbi okos. Már tudja, hogy nagyjából három óra múlva finom, lenyalható, sós izzadtsággal borítva, „új emberként” térek haza. Néha muszáj megállni. Mint most, a Homoki-szőlőknél. A napsugarakban fürdő illatos virágsokaság, a bogarak zümmögése, a táj egyszerű szépsége megállít. Orromnak, fülemnek, szememnek mindnek jut valami gyönyör. Elrakom e nagyszerű ajándékot egy lélekbugyorba és folytatom utam… Havi…
Tovább
18:22, de még mindig 30 fok felett van a hőmérséklet. Nem baj, elterveztem, megcsináljuk – kezdetnek legyen csak egy rövid: Klastrompusztáig és vissza. Cimbi folyamatosan „kinéz” rám oldalra, mintha azt kérdezné: hogyhogy nem állunk meg? Klastrompuszta határáig folyamatosan futunk. Itt megöleljük egymást, mondom: ügyes vagy, nagyon ügyes, most forduljunk vissza! Cimbi mintha értené amit mondok…
Tovább
Pár perce még eső esett, most elállt, és már soha nem fog úgy esni. Legutóbb, mikor erre futottam, tél volt, most nyár van, és már soha nem lesz olyan tél. A 45. születésnapomon elköszönök Cimbitől, futni indulok, és eszembe jut, hogy már soha nem lesz ilyen nyár sem… (A Robur másik oldala.) Havi 200 km…
Tovább
200×200 km projektem keretében soha nem futok kétszer ugyanarra – de némi átfedés, elkerülhetetlen. Ezt az elkerülhetetlenséget most (és még néhány hétig) Kesztölcre költözésem adja, annak összes útja és utcája, ahol nem futottam még, és ahova csak egy már korábban is taposott úton juthatok el. Tavalyról ismerős képek köszönnek vissza… Akkor épp elkezdődött az ősz,…
Tovább
Félelmetesen lenyűgöző, hogy a jelenből prognosztizált értelmetlen jövőképet mily nagymértékben képes cáfolni a „valóság” – avagy a sorsnak becézett illuzórikus életfolyam. Tavaly mikor erre futottam, eszembe nem jutott volna, hogy 2019 nyarán már kesztölciként futografálok itt. Akárcsak másfél éve Pilisborosjenőn, most Kesztölcön játszom el ugyanazt (otthonom sarkainak megszámlálása helyett): befutom a falu összes (általam még…
Tovább
Tegnap feleségemmel átadtuk pilisborosjenői házunkat leendő lakóinak, és lányommal minden maradék holmimat átvittük Kesztölcre. Pilisborosjenő és Kesztölc között pedig szülővárosom, Pécs a kapocs: most itt vagyunk apukámnál, lányommal és barátnőjével. „Küldetésünk” célja, hogy Komlóról magunkkal vigyük Cimbi kutyát, és este már vele együtt térjünk nyugovóra új, kesztölci otthonunkban. És persze van egy másik, személyesebb vonatkozású…
Tovább
