A majdnem teli Hold épp a horizont alá készül bújni, miközben az autóban ülve, Kesztölcöt átszelve Cimbivel egy új futó kalandra készülünk. Épp csak elkezdtünk futni, de Cimbi már sebességet vált, és mintha puskából lőtték volna ki, az általam még érzékelhetetlen vadak nyomába ered. (Mielőtt esetleg valaki figyelmeztetne: tudom, ez így nem szabályos, és tisztában…
Tovább
Éjféltől kijárási korlátozás van érvényben. A szokásos futó kalandomat emiatt nem szívesen törölném a „hetirendemből” – naiv aggodalommal ülök az autóba, készülve a rend őreivel való találkozásra. A hatósági számonkérés elmarad, így nincs alkalmam elmondani, amit most leírok: ezzel teszem a lehető legtöbbet az egészségemért, ha otthon maradás helyett futni megyek.* Kezdődjék hát a felfedezés,…
Tovább
Minden zárva (nem csak mert hajnal van), a parkolók „körbeszalagozva” – apokaliptikus hangulat a visegrádi Fellegvár környékén… Eljátszom a gondolattal: emberként egyedül maradtam, én vagyok a járvány egyetlen túlélője. Futás után hazatérve előveszem majd a pincéből a fatüzelésű kályhát, mert áram se lesz már sokáig. Élelmiszerhez hozzájutok még jó darabig a boltokat „fosztogatva”, de a…
Tovább
A koronavírus (COVID-19) miatt kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel úgy döntöttem, hogy mindannyiunk biztonsága érdekében futográfus projektem itthonról folytatom. Az alábbi – és a határozatlan idejű visszavonásomig minden ezt követően a honlapomon megjelenő – fotórealisztikus pixelhalmazok csupán teremtő képzeletem illuzórikus megnyilvánulásai. A Kálvária utcában örömmel fedezem fel a házat, melyet egy ingatlanközvetítővel néztem meg tavaly…
Tovább
4:45 – ébreszt a telefonom. Az alsó szinten Cimbi is felébred, hallom megrázza magát. Én is megpróbálom e technikát: megrázom a fejem. Hallom, hogy lent Cimbi morogni kezd; és magam elé képzelem, amint a telkemen elszaladó, soha vissza nem térő álmomat morogja. Nosza, gyerünk, felülök az ágyban… aztán két lábra állok, és elindulok a fürdőszoba…
Tovább
Sötét van, nincs kedvem, aggódom… mindennapos küzdelmem – tonnányi teherrel ülök az autóba… Futni kezdünk, és minden egyes lépéssel könnyebb vagyok – a kelő Nap fénye (még ha csak a felhők mögül is) egyre több futografálni valót fest körém, és Cimbi folyamatos lelkesedése is harsogja, hogy minden így van jól: télutó barnasága, rügyek fakadása, ágak…
Tovább
Patakátkelés: nem látom a köveket, melyekre lépve száraz lábbal folytathatnám utam a túloldalon. De kis tétovázás után rálépek egyre, és rögtön „megjelenik” a következő, majd még egy – és hamarabb mint ahogy ezt elolvasod, máris túlnan vagyok. Ismerős szituáció? Nem mersz elindulni, de mikor már „benne vagy”, egyértelművé válik, merre kell menned. Egy újabb metaforikus…
Tovább
Mikor átemelem egy két méter magas drótkerítésen, és ő szófogadón leugrik a túloldalán, megvárva, hogy utánamásszak; mikor átugorja a patakot, és már futna tovább, de utána szólva, hogy „nem vagy szomjas? gyere, igyál!”, visszajön inni; mikor az elágazásoknál a térképet böngészve „megbeszéljük”, merre menjünk tovább; mikor meg-megállva visszanéz, hogy jövök-e – folyamatosan azt érezem, hogy…
Tovább
Volt már jó néhány szép jelenet a most születő futó kalandomban is, de ez… …ez itt mindenképp a legszebbek közül való! Elképzelem, mikor ebben a „lakókocsiban” emberek éltek, tevékenykedtek, örültek és aggódtak. Mostanra pedig már csak rozsdás fémkeretbe foglalt tárgy-maradványok utalnak minderre. Ami akkor fontos volt, már egyáltalán nem számít. Az emberi létezés törékenysége, a…
Tovább
A szemközti domb túloldaláról csak épp a fejét látom, rajta egy egyenes szarvval. Hiányos biológiai ismereteim birtokában nyilvánvalónak tűnik, hogy antiloppal vagy unikornissal van dolgunk. Cimbi közelebbről is megnézi, de örömvinnyogásaiból nem veszem ki, mit lát. Antilop vagy unikornis – végül is nem mindegy? Szép volt, és végre valami új – mert a megszokott menthetetlenül…
Tovább
