Mindig várom az újabb kalandot, az új területek felfedezését, ezzel együtt reggeli ambivalens érzéseim változatlanok – ahogy múlt alkalommal is írtam a születés metaforájaként: nehéz felkelni, elindulni, marasztal a meleg ágy, az álomvilág, egyszerre vonz a kíváncsiság és taszít a félelem az ismeretlenbe, az ismeretlentől. De hétről hétre újjászületve újra és újra elindulok, ahogyan most is. A négylábúak közül elsőként egy muflon csapat üdvözöl, annyira későn vesznek észre, hogy még érzem az illatukat, mikor a (még ki se) hűlt helyükre érek. Más parfümöt használnak, mint a szarvasok.

2015-09-19-42111

2015-09-19-42113

2015-09-19-42114

Nem találom a térképen szereplő útelágazást (nem először fordul elő), de a „láthatatlan” út a túlsó végéről már tökéletesen észrevehető, sőt, végig futható, egészen a „láthatatlan” kereszteződésig, ahol néhány bokor nőtt ki belőle, takarva az egyébként nyilvánvalót. Sokszor van ez így a mindennapok során is: a helyes út megtalálásához csak nézőpontot kell(ene) váltani.

2015-09-19-42118

2015-09-19-42119

2015-09-19-42121

Leállok a gondolkodással, mert megérint valami… bár lefelé megy a könnyen futható út, de inkább leállok a futással is, mert nem akarok belelihegni a lenyűgöző csend teljességébe. A tökéletes csendbe, ami tartalmazza az összes zajt, és némaságában kerek egész. Sétálok a fenséges gyantaillatban, a puha tűlevélszőnyegen, és élvezem, hogy csak a lépteim zaját hallom, mégpedig kristálytisztán.

2015-09-19-42122

Sokat bóklászok út nélküli terepen, először kidőlt fák, letört ágak, majd magas füvek, tölgyfa-cserjék és tüskés bokrok között. De megéri, mert újabb metaforákra találok. Messziről nézve a keszekusza ágtengert, vagy a sűrű füves-bokros terepet, úgy tűnik, lehetetlen áthatolni rajtuk; de ha mindig csak a következő lépéssel foglalkozom, lassan, de biztosan átjutok a túloldalra. Az élet „probléma-tengerét” is hajlamosak vagyunk áthatolhatatlannak látni, de ha mindig csak a következő lépéssel foglalkozunk, apránként mindent megoldhatunk (és akár még az is kiderülhet, hogy a problémák nem is léteztek).

2015-09-19-42123

2015-09-19-42125

2015-09-19-42130

2015-09-19-42133

2015-09-19-42135

Szarvasok illatát érzem, előbb érzékelem őket az orrommal és csak később a szemeimmel. A 16. kilométer után megint rohamosan fáradok, kezdődik futásom „öregkori része”. Ráadásul „szívat” a nyílt terep, a tűző Nap, a kerítések, az emelkedők, az aprócska fenyő-csemeték, melyek mellett-alatt csak görnyedve tudok haladni – már a vaddisznók csörtetése is csak egy halvány mosolyt csal az arcomra. Még soha nem voltam ilyen fáradt, ráz a hideg, miközben izzadok, biztos megszúrt valami mérgező növény – gondolom –, már csak pár száz méter van hátra, de rossz irányba megyek, átvágok a bokrokon, végre a célegyenesben vagyok, és már az autót is látom, odaérek, megállok, de ez se esik jól, ez egy elcseszett halál lett. Várom a jövő heti újjászületést.

Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában. – Weöres Sándor

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s