Hónap: 2016 január
-
A csodálatos InDesign #4
Az, hogy több mint négy éve írtam le utoljára a blogomon a címbéli szóösszetételt, nem jelenti azt, hogy ne emlegetném gyakran. Legutóbb akkor, amikor egy könyv szerkesztésénél merült fel bennem az igény arra, hogy ugyanazt a dokumentumot nézzem két ablakban – konkrétan a tartalomjegyzéket szerettem volna ellenőrizni az oldalak közti ugrálás nélkül. Már elkezdtem kutatni…
-
Praktikus Lightroom újdonság: Boundary Warp
Ritkán készítek panoráma képeket, de ha lesz ilyen alkalom, akkor a Lightroom tegnapelőtt megjelent 2015.4-es verziójának Boundary Warp újdonsága jól jön majd, hogy ne vesszen el sok az összerakott képek széléből (vagy ne kelljen Photoshoppal kipótolni a hiányzó részeket).
-
#336 • 2016. 01. 24. • Pécs: Ürög, Istenkút, Kismélyvölgy, Szentkút (Mecsek #10)
Még otthon megterveztem a futó útvonalam Bakonya és Hetvehely között, csak arra nem gondoltam, hogy nem lesz mivel a starthelyre gurulnom, mivel most nem saját autóval jöttünk apukámhoz, hanem Lucával kipróbáltuk az Oszkárt. De még időben átrajzoltam az útvonalam Pécs határain belülre – a gyerekkorom óta jól ismert utcákon indulok. Arrafelé, ahonnan éjszaka hóesésben autóztunk…
-
Ki vagyok én?
Nem én vagyok a hét alkotóelemből (dhátu) álló durva [anyagi] test; nem én vagyok az öt megismerő képesség, nevezetesen a hallás, a tapintás, a látás, az ízlelés és a szaglás képessége, amelyek a nekik megfelelő tárgyakat, vagyis a hangot, a tapintást, a színt, az ízt és az illatot érzékelik; nem én vagyok az öt akarati…
-
#335 • 2016. 01. 17. • Nagykovácsi – Páty
Szellemi útravalóm ezúttal időben pont olyan hosszúságú, mint a négy keréken megtett utam Nagykovácsiba, a Szent Anna utca végéig. László András Felébredés és beteljesedés című értekezése ezekkel a mondatokkal kezdődik: „A metafizikára koncentrált hagyomány beszél az üdvözülésnél magasabb állapotról. Ez a legmagasabb állapot a felébredés, és az, ami a felébredésből következik. Megvilágosodásnak is mondják, de a…
-
Megújult a GroupDynamics honlapja
Csak nem sikerül naprakészen tartanom a webes portfólióm – addig vártam, hogy minden a helyére kerüljön, míg végül elfelejtettem megemlíteni. De jobb későn, mint soha: most szólok, hogy tavaly nyáron réges-régi kedves ügyfelem kérésének eleget téve megújítottam a GroupDynamics Tanácsadó és Tréning Kft. honlapját. Szerencsére ezúttal is valami közhelyektől mentes anyagot szerettek volna, ráadásul fekete-fehérben…
-
#334 • 2016. 01. 09. • Noszvaj: Vesszős – Eger: Borbolya-hegy, Ibolyás-tető, Nyerges-tető
Baromi meleg van a szállodában, hatkor kidob az ágy, pedig fél hétig aludhattam volna még; hiszen csak 3 kilométernyire van a kiszemelt starthely, és bár a téli napforduló óta már hosszabbodnak a nappalok, fél nyolc előtt nem kel fel a Nap. Lassan gurulok az autóval, de így is korán érkezem. Leparkolok a szőlőtőkék mellett, és…
-
Hamvas Béla: A tao virágai
Tavaly, november 25-én lezajlott a nagyszabású jubileumi blogtalálka, ahol örömömre megismertem Elődöt (az egyetlen érdeklődőt), akivel egy nagyon jót beszélgettünk a hangulatos Kelet Kávézóban, és aki megajándékozott 3 gigabájtnyi Hamvas Béla hangoskönyvvel. Első hallgatmányom az A tao virágai (Rátóti Zoltán előadásában), melyről képtelen vagyok írni bármit is – szívem szerint idézném az egészet, de terjedelmi (és talán…
-
#333 • 2016. 01. 02. • Nagykovácsi: Kopasz-erdő-tető, Nagy-Kopasz
Épp csak kezd melegedni az autó belső tere, mikor Nagykovácsiba érek, nincs kedvem kiszállni, a műszerfalra rakott lábakkal nyújtok – kintről egy barátságosnak tűnő fekete kutya hosszan figyel, de nem várja meg, míg befejezem. Múlt héten, mikor még melegebb volt, megjegyeztem magamban, hogy újabban szeretem a hideget, kimondottan élvezem ahogy nyaldos. De ez a -8…
-
Csillagok között
Interstellar (2014) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Bár a vége felé kicsit ellaposodik az addig szépen felépített történet, Christopher Nolan filmje ezzel együtt is izgalmas, látványos és elgondolkodtató.
-
T.S. Spivet különös utazása
The Young and Prodigious T.S. Spivet (2013) hivatalos honlap | IMDb | est.hu Újév napjának délutánján Jean-Pierre Jeunet, az Amélie csodálatos élete rendezőjének filmje volt első 2016-os családi mozink – remek választásnak bizonyult, mindhármunknak nagyon tetszett!