Szellemi útravalóm ezúttal időben pont olyan hosszúságú, mint a négy keréken megtett utam Nagykovácsiba, a Szent Anna utca végéig. László András Felébredés és beteljesedés című értekezése ezekkel a mondatokkal kezdődik: „A metafizikára koncentrált hagyomány beszél az üdvözülésnél magasabb állapotról. Ez a legmagasabb állapot a felébredés, és az, ami a felébredésből következik. Megvilágosodásnak is mondják, de a felébredés pregnánsabban kifejezi azt, amiről szó van. Ennek a szanszkrit neve az, hogy bódhi.”
Barnából indulok, de hamarosan egyre több a fehér, felfelé haladva egyre nagyobb felületeket borít fehér hótakaró. Többször is átlépem a „hóhatárt”: barnából fehérbe, majd fehérből barnába visz az utam, miközben a fagyott talaj keménységét csak néhol enyhíti dermedt levélszőnyeg.
Legutóbb öt hete futottam napsütésben – jól esik, ahogy melegítenek a sugarai, miközben egy széles, ferde fa hideg törzsét ölelem hosszan, míg lelassul a szívverésem. Ismét megjegyzem magamban, hogy mennyire csodálatos a testem – ezúttal a csúszós út kapcsán lelkendezek: eszembe jut, hogy egyetlen kezemen meg tudom számolni, hányszor estem el közel 2400 kilométernyi futókaland során; és komoly sérülést soha nem szereztem. Alattam az érdes felszínt csak egészen vékony jégréteg borítja, ránézésre tapad, de a tapasztalat ellentmond ennek, és máris koppan a térdem a csontkemény talajon. Nehezen állok talpra, bicegve, az ép lábamra nehezedve vánszorgok tovább – nagyon fáj! De másodpercről másodpercre javul, és két perc múlva már újra futok. Írtam már, hogy csodálatos a testem?*
*A fájdalom a futásom végére szinte teljesen elmúlt, hazaérve viszont egyre erősödött, és a térdem beduzzadt. Másnapra kicsit jobb lett, de terhelésre és nyomásra még harmadnap is fáj.
Hátukon fekete színű szőrzetükből muflonokra következtetek, de szarvaik mintha nem lennének – csak messziről látom őket. Elfutnak, de kicsit távolabb megállva kíváncsian néznek vissza felém. Egy darabig szemezünk, majd tovább kocogunk – mindenki a saját útján. Később egy magányos őzet riasztok el az érkezésemmel – őt is csak messziről látom, nem állok meg, szaladok tovább.
Az utolsó métereken egy szemrevaló lépcsősor tövében álló, csinos, piros postaláda mellett rohanok el – vonzza a tekintetemet a fehér festékkel rákanyarított név: Bódi.
Hazafelé is László András az „útitársam”: „A felébredés a teljességre való felébredés. Önmagamra, mint teljességre ébredek fel. Ez önmagamra ébredés, és teljességre ébredés, és szabadságra ébredés, és mindenhatóságra ébredés. Ez lehet a feltétlen és abszolút cél, semmi más. Akkor is, ha egymilliárd ember közül egy éri el.”
Az élet idomítása
Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót. Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában és bőrének ütemes mintázatában, s gondozhatod és etetheted. Ha magadra bocsátod, rádtekeredik és nem gyönyörködsz benne többé, s nem te táplálod, hanem a húsod és véred. Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet. Nem lehet megszökni tőle, még a halálba sem. Az életet úgy tartsd távol magadtól, hogy uralkodni tudj fölötte: ahogy a kígyó fölött, síp-zenéjével, a kígyóbűvölő uralkodik. Míly zene, melytől az élet kígyója megszelidül és engedelmeskedik? amely a véges igényeket levetkőző, meztelen, határtalan lélekből árad. Sem a tétlen remeteségben, sem a tevékenységben nem győzheted le az életet; csupán önmagadban, ha gyarló tulajdonságaidat úgy rendezed, hogy a tökéletes mértékhez igazodjanak. Ha ezt eléred: tétlenséged is tevékeny, mint a napsugár; tevékenységed is tétlen, mint az időjárás váltakozása. – Weöres Sándor
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?