Címke: Nagykovácsi


  • #360 • 2016. 07. 09. • Nagykovácsi: Kálvária-domb

    #360 • 2016. 07. 09. • Nagykovácsi: Kálvária-domb

    Ezeket jegyzeteltem futás után: Egyhangú a táj, sokszor van dezsavü érzésem – mégis tetszik, és könnyen megy a majd 20 km. A telefonom már megint nem RAW-ban ment, és többször is kikapcsol a kijelzője. Sok gyönyörű, ölelni való tölgy áll az út mentén. Vadak csörtetnek, de nem látom őket. Rengeteg fű, néhol derékig, vagy hónaljig […]

    Tovább →


  • #359 • 2016. 07. 02. • Nagykovácsi: Hosszú-erdő-hegy, Remete-hegy

    #359 • 2016. 07. 02. • Nagykovácsi: Hosszú-erdő-hegy, Remete-hegy

    Szellemi útravalómat ezúttal olvasva fogyasztom: Amit az arab szufi ittihadnak, egyesülésnek nevez, egy szóban mondja ki azt, ami tulajdonképpen kettő. Amit szeretek, azt ismerem, és amit ismerek, azt szeretem. Az egyesülés a szeretet és az ismeret kettős kapcsolata az Egyetlennel. A legkülönösebb és az egész hagyományban magában áll, hogy a szeretetnek és az ismeretnek ez […]

    Tovább →


  • #353 • 2016. 05. 22. • Pilisszentiván – Nagykovácsi

    #353 • 2016. 05. 22. • Pilisszentiván – Nagykovácsi

    3:30-kor magamtól ébredek, kicsit másnaposan. Szellemi útravalóm az autóban Hamvas Bélától a Scientia Sacra II – nehéz „olvasmány” (hallgatmány). Eszembe jut, hogy pár napja söröztem Árpáddal, aki szerint nem érdemes olvasni (sem) – mert a legfontosabb, hogy egyvalamit tudj tökéletesen csinálni: mégpedig a semmit… Telkek mellett futok sokat – a látvány szegénységéért a szinte mindenfelé […]

    Tovább →


  • #342 • 2016. 03. 06. • Nagykovácsi: Nagy-Szénás, Kutya-hegy – Piliscsaba: Nádor-hegy

    #342 • 2016. 03. 06. • Nagykovácsi: Nagy-Szénás, Kutya-hegy – Piliscsaba: Nádor-hegy

    Előző futásom a búcsú ünnepe volt: búcsú az Endomondo-tól, a téltől, a kedvenc Inov-8 Mudclaw 265-ös cipőmtől, a jelenlegi futografus.hu-tól, és a szavaktól. Most pedig itt a(z újra)kezdés ünnepe: a Strava-é, a tavaszé, az Inov-8 Bare-Grip 200-as cipőmé (melyben tavaly nyáron futottam) és a képeké. Mert egyszerűbb és költséghatékonyabb egy weblapot fenntartanom kettő helyett. És […]

    Tovább →


  • #341 • 2016. 02. 27. • Nagykovácsi – Perbál: Szerdahelyi-vágás, Zajnát-tető

    #341 • 2016. 02. 27. • Nagykovácsi – Perbál: Szerdahelyi-vágás, Zajnát-tető

    Szellemi útitársam az autóban ezúttal is Hamvas Béla – a Babérligetkönyvből a virágszedés lélektanát hallgatom. A növény két világban él és kettőt köt össze: a föld alattit, azt, ahol a halottak vannak, ahol az anyag van és a föld felettit, ahol a lelkek vannak, s ahol a szellem van. Ezért a növényi lét nyilt, olyan, […]

    Tovább →


  • #340 • 2016. 02. 20. • Nagykovácsi: Széna-hegy – Budajenő – Perbál: Meszes-hegy

    #340 • 2016. 02. 20. • Nagykovácsi: Széna-hegy – Budajenő – Perbál: Meszes-hegy

    Ezúttal is A láthatatlan történet, Hamvas Béla esszégyűjteménye kísér az utamon, most a barátságról szóló részt hallgatom, amíg a már jól ismert, barátként üdvözölt starthelyre érek. Emerson azt állítja, hogy a barát a természet paradoxona, egyszersmind mesterműve. Az egyedüli lény, szól, akitől nem azt kívánom, amije van, hanem azt kívánom, aki ő maga. Három és […]

    Tovább →


  • #339 • 2016. 02. 14. • Nagykovácsi: Széna-hegy – Budajenő: Cseres-tető, Zsíros-hegy

    #339 • 2016. 02. 14. • Nagykovácsi: Széna-hegy – Budajenő: Cseres-tető, Zsíros-hegy

    Ködben ülök az autóba; útitársam, Hamvas Béla esszéje (A láthatatlan történetből) William Wordsworth-ról – nagyszerű „bevezető” magányos erdei futáshoz. William Wordsworth magányos ember volt. Magányát sorsa nem indokolta. Nem érte különösebb csapás, nem ismerték félre, nem nyomták el, nem üldözték. Magányosnak született. (…) Szívét kollektív érzés nem érintette. Csak ha erdőben járt, hegyoldalon a sziklán […]

    Tovább →


  • #338 • 2016. 02. 06. • Nagykovácsi – Telki – Budajenő: Cseres-tető

    #338 • 2016. 02. 06. • Nagykovácsi – Telki – Budajenő: Cseres-tető

    Felébredek, megnézem a telefonomon, mennyi az idő – 5:30, még van 12 percem az ébresztőig, de már képtelen vagyok visszaaludni. Sötét, és hideg a lakás, nagyon nincs kedvem felkelni, egy pillanatra megjelenik a tudatomban az ilyenkor szokásos gondolat: mi lenne, ha most kihagynám ezt a futást? – aztán 5:40-kor mégiscsak felkelek. Feleségem és lányom aranyosan […]

    Tovább →


  • #337 • 2016. 01. 30. • Nagykovácsi: Homok-hegy – Telki

    #337 • 2016. 01. 30. • Nagykovácsi: Homok-hegy – Telki

    Köd van, útközben A bor filozófiáját hallgatom az autóban. Egyszer már meghallgattam a héten, és most is élvezettel iszom minden szavát. Hamvas Béla nemcsak gyönyörűen ír, de pont annyira cinikus és ironikus is, hogy ettől még közelebb érzem magamhoz. Természetesen legszívesebben az egész könyvet idézném, de legyen most itt elég egyetlen bekezdés: Anyánk méhében köldökünkkel […]

    Tovább →


  • #335 • 2016. 01. 17. • Nagykovácsi – Páty

    #335 • 2016. 01. 17. • Nagykovácsi – Páty

    Szellemi útravalóm ezúttal időben pont olyan hosszúságú, mint a négy keréken megtett utam Nagykovácsiba, a Szent Anna utca végéig. László András Felébredés és beteljesedés című értekezése ezekkel a mondatokkal kezdődik: „A metafizikára koncentrált hagyomány beszél az üdvözülésnél magasabb állapotról. Ez a legmagasabb állapot a felébredés, és az, ami a felébredésből következik. Megvilágosodásnak is mondják, de a […]

    Tovább →


  • #333 • 2016. 01. 02. • Nagykovácsi: Kopasz-erdő-tető, Nagy-Kopasz

    #333 • 2016. 01. 02. • Nagykovácsi: Kopasz-erdő-tető, Nagy-Kopasz

    Épp csak kezd melegedni az autó belső tere, mikor Nagykovácsiba érek, nincs kedvem kiszállni, a műszerfalra rakott lábakkal nyújtok – kintről egy barátságosnak tűnő fekete kutya hosszan figyel, de nem várja meg, míg befejezem. Múlt héten, mikor még melegebb volt, megjegyeztem magamban, hogy újabban szeretem a hideget, kimondottan élvezem ahogy nyaldos. De ez a -8 […]

    Tovább →


  • #331 • 2015. 12. 20. • Nagykovácsi: Sebestyéndomb, Kopasz-erdő-tető

    #331 • 2015. 12. 20. • Nagykovácsi: Sebestyéndomb, Kopasz-erdő-tető

    Miközben az autóban ülve hasítom a ködöt, Hamvas Béla gondolatait Rátóti Zoltán teszi a füleimen keresztül befogadhatóvá. Az ismeretlent takaró homály rendre kitisztul előttem, hogy helyet adjon újabb ismeretleneknek. Futva folytatom a játékot: közeledek, tisztul a kép, majd futok tovább a szürkeségbe. Ezért szeretek mindig máshol futni, amiért a ködöt is szeretem: izgat a kíváncsiság, […]

    Tovább →