Szellemi útitársam az autóban ezúttal is Hamvas Béla – a Babérligetkönyvből a virágszedés lélektanát hallgatom.
A növény két világban él és kettőt köt össze: a föld alattit, azt, ahol a halottak vannak, ahol az anyag van és a föld felettit, ahol a lelkek vannak, s ahol a szellem van. Ezért a növényi lét nyilt, olyan, mint a híd vagy a kapu, nyitva kifelé és befelé, felfelé és lefelé. Nyíltabb, mint az emberé, aki a földtől már elvált és a földalatti sötétség felé tehetetlen. A virág, mint a növény szellemi szerve, lélekszimbólum. A sötét rész, a gyökér, a halottaké, akiknek teste lent van; a virág, a világos rész, a halottaké, akiknek lelke fent van.
(…)
Ahol az élet kitágul és átlép a merő földi jellegen, ott mindig virágossá válik. Így válik virágossá a természet tavasszal, amikor túllép a határon, amelyet az anyag tele vont neki. Így a halott és a menyasszony. A mezőn virágot szedni túlvilági foglalkozás, realitásfölötti és veszélyesen nyugtalan. A lélek önmagát szakítja le és megnyílik a világ felé, ahol nincs határ. Önmagát fonja koszorúba. A koszorú, a csokor pedig a korona, az aura, a nap, a megdicsőülés, a lélek visszaérkezése az elíziumi boldog mezőkre, a paradicsomba, ahol újra virággá válik.
Ünnep van, búcsúzom a sok bosszúságot okozó Endomondo-tól, és örömmel kezdem használni a Strava-t (végre egyértelműen látom a térképen, hol tartok, mert az útvonalterv – logikusan – nem takar rá a már megtett útvonalra, mint ahogyan az eszetlenül összetákolt Endomondo-ban).
Ünnep van, a tél házának kapuján már betette lábát a tavasz, egyre több zöld tör fel a földből, és folyik szét a tájon.
Ünnep van, kedvenc futócipőm, az Inov-8 Mudclaw 265-ös, 1029 kilométer után egy nagyra tátott szétválással mond búcsút.
Ünnep van, úgy érzem, mindent megírtam már, elfogytak a szavak, maradnak a képek.
Ünnep van, hiszen futottam.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?