Szellemi útravalóm Virág László egyik előadása (A hatalom kérdése a metafizikai realizáció mentén) – ezt hallgatom útközben az autóban.
Ha vágyom rá, úgy garantáltan tévúton járok. (…) A helyes diszpozíció az uralom, és az autonóm jelenlét gyakorlása. (…) Csak ekkor lesz enyém a hatalom. (…) Ha a centralitás az enyém, akkor a hatalom az enyém; ha a centralitás nem az enyém, akkor én vagyok a hatalomé, akkor én vagyok a potenciáé, és egy mozgatott lény vagyok.
A víz mintha besűrűsödött volna: lassú, lomha hullámokkal vetődik partra. Jó hallgatni a csobbanásait, megállva ebben a hópelyhekkel takart lassúságban.
Nem emlékszem pontosan, hogy is kerültem ebbe a mesébe. Valahogy egyszercsak, ahogy a mesében lenni szokott… megjelent itt ez a hosszú, ősz szakállú jóságos arcú apó. Elfuthatnék mellette, de én ellenállhatatlan vágyat érzek a megszólítására:
– Adjon Isten!
– Adjon Isten! Hát maga, mi járatban errefelé, ahol a madár se jár?
És hömpölyögnek belőle a jóízű szavak! De nem ám csak úgy, elmondva, ami a szívét nyomja, a másikat szóhoz jutni se hagyva – ahogy az a „valóságban” legtöbbször lenni szokott; hanem sokat kérdezve, a válaszokat érdeklődőn hallgatva. Miért futok? Mennyit futok? Hol futok? Miért épp erre? Jó látni, hogy nem egy elhízott városi embernek tűnök. És bár általában nem szeret emberekkel találkozni, de a magamfajtával jó beszélgetni.
Bemutatja különlegesen szép öszvérét – és én elfogulatlanul is megállapítom, hogy tényleg gyönyörű! Két hónapos korában elpusztult az anyukája, ezért nagyon kötődik az emberhez. Örömmel simogatom a nyakát, ahol nem vizes a hótól.
Mondja, hogy ilyenkor télen az ember a természettel együtt lelassul, visszahúzódik – nekem pedig jól esik hallgatni az efféle beszédet. Invitál, hogy menjek be vele a lakókocsiba, nehogy megfázzak. Nagy sajnálattal mondom, hogy sietnem kell, mert megígértem, hogy lányomat még délelőtt elhozom a tegnapi szülinapi buli helyszínéről. Megbeszéljük, hogy valamikor meglátogatom – elkérem a telefonszámát. Később jut eszembe, hogy be se mutatkoztunk egymásnak – Jóságos Apó néven mentem a „telefonkönyvembe”.
Havi 200 km 200 hónapon át, 2013 áprilisától 2029 decemberéig. Minden hétvégén egy futás, minden alkalommal máshol – egyre messzebb. Utazás, futás-fotózás, képfeldolgozás, publikálás – egyre több pénz és idő (heti 10–14 óra). Jelenlegi pénzügyi kereteimet alapul véve nem fog menni. A segítségeddel viszont sikerülhet. Ha támogatsz, a projekt végén megjelenő könyvben a Te neved is szerepelni fog. Bármilyen online fizetésre alkalmas bankkártyával fizethetsz a PayPalon keresztül:
Havi 1000 Ft támogatás Havi 2000 Ft támogatás Havi 5000 Ft támogatás Havi 10000 Ft támogatás Egyszeri, vagy rendszeres, tetszőleges összegű támogatás
A fotókat Huawei P20 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).
