#527 • 2019. 09. 08. • Piliscsév: Pincefalu, Csévi-barlang, Basa-hegy

Ötszázhuszonhetedjére, hat és fél év után lehetne már minden megszokott, de már az autóban felidézem, hogy tizenhárom hónappal ezelőtti ittjártam is különleges élmény volt…

Kiszállok az autóból, az esőtől kontrasztos hajnali fényekben, szélcsendben. Sehol semmi mozgás, csak én, a végtelen tájban, változatlan időtlenségben…

Már ez első kilométeren egy egész futókalandnyi lét-élmény-ajándékot gyűjtök…

Átmenet – ez a szó jut eszembe arról, ahogyan a nyár őszbe megy. Ahogyan minden más történés is „átmenetes” – nincsenek hirtelen változások. Futni kezdek, gyorsulok, lassulok, megállok. Beszívom a levegőt, lassan, gyorsabban, megint lassan, megállítva, kifújásba fordítva, lassan, gyorsabban, megint lassan. A csendes, mozdulatlan időtlenségben…

Nincs itt semmi látnivaló, mégis úgy érzem, meg kell állnom… és már tudom, miért: csörtetnek, és hamarosan látom is a vaddisznókat (fotózom is, de minek…):

És miközben a vaddisznók csörtetnek, balra nézek: egy őz szalad át az úton.

Ölelésre tárt karjaimat egy gyönyörű fa törzse köré készülök fonni, mikor „megzavar” egy felém futó őz-gyerek. Amint észreveszem, mozdulatlanságba dermedek, és ő így már nem vesz rólam tudomást – tipeg-topog alig tíz méternyire tőlem. Mosolygok vélt tanácstalanságán. Sokadik ajándékom ma, pedig a távot illetően még csak kalandom felénél tartok…

A fotókat OnePlus 7 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .