Emlékszel még? Van egy ház, amibe beleszerettem. Itt élek lassan négy hónapja; de csak három napja pakoltam ki az utolsó, költözéskor becsomagolt dobozom, és tegnapelőtt szereltem fel az utolsó lámpát és fűtőtestet. Miért? Mert az elmúlt fél évem „főszereplője” a hajópadlózás és annak előkészületei voltak. Nem gondoltam, hogy ennyire hosszú ideig fog tartani (kb. 400 munkaóra), és azt se, hogy ilyen sokba fog kerülni (1,4 millió forint). Nem is kezdenék bele újra, de egy cseppet se bánom, hogy pontosan fél éve belevágtam.

Március 27-én ültünk le Imrével, az asztalos mesterrel megbeszélni a részleteket. Akkor még a kb. 65 négyzetméternyi hajópadlón kívül bútorokról is szó volt – kiszámoltuk, hogy az elképzeléseim faigénye nagyjából 5 köbméter.

Előzetes egyeztetés után másnap elmentünk az erdőbe kiválogatni a tönköket. Mindenképp keményfát akartam, és persze olcsón. Ezért a csertölgy tűnt a legjobb választásnak, mert amolyan mostohagyerek a faanyagok között, leginkább a kiszámíthatatlan változatossága miatt. De nekem ettől csak még jobban tetszett…

Ekkor már tudtam, hogy legkésőbb június elsején költözni fogok, addigra kell kész lennünk a hajópadlóval (és akkor még úgy gondoltam, bútorokkal is).

Április 3-án mentünk egyeztetni a fafeldolgozó üzembe. Csalódásként ért, hogy várhatóan csak egy hónap múlva kaphatom meg a műszárított, darabolt, gyalult faanyagot – de még nem tűnt teljesen esélytelennek, hogy június elejére mindennel végzünk…

…nos, a faanyag július 22-én érkezett meg hozzám (ekkor már több mint másfél hónapja itt laktam – ideiglenesen elpakolt dolgok és dobozok között). Mert a fafeldolgozó üzemben minden elromlott, ami elromolhatott – ahogyan később nálunk is… Ugye nem vagy kíváncsi a részletekre? Hidd el, unalmas lenne. Csak néhány gyöngyszemet emelek ki (már az itthoni történésekből):

Kezdődött azzal, hogy a Budapestről rendelt, általunk fűrészporral sűrített műgyanta nem kötött meg. Hogy miért volt szükség műgyantára? Mert a csertölgy már említett kiszámíthatatlan változatosságának az is része, hogy helyenként akkora repedések vannak benne, melyeken a hüvelykujjam is átdughatom. De a végén gyönyörű lesz, mondta Zoltán a fafeldolgozó üzemből (hozzátéve, hogy van egy cég, aki kimondottan csak csertölgyből készít bútorokat); és mondta Imre is, az asztalos mester is. És végül tényleg gyönyörű lett – több mint három hét után,

  • mire utánajártunk-megrendeltük-megvettük-kikísérleteztük a megfelelő műgyanta keveréket,
  • kifeszítettük a ponyvát az ideiglenes (már megint ez a szó) kinti műhely fölött,
  • utánajártunk-megrendeltük-megvettük a műgyantát is csiszoló „gyémántos korongot” (nem használok szakszavakat, mert már nem is mindenre emlékszem – ugye nem baj?),
  • illetve a műgyantát is vágni képes fűrésztárcsákat,
  • és elvégeztük az eredetileg egyetlen hétre tervezett munkát (műgyantázás, csiszolás, méretre vágás, fózolás (na tessék, mégiscsak egy szakszó, de segítek).

Az eredetileg egy hónaposra tervezett munka negyedik hetének közepén kezdtük el lerakni az első deszkákat, hogy a Gyüttment Fesztiválra indulásom előtt még lóhalálában lenolajozhassam az első elkészült helyiséget: Luca szobáját. További kettő ugyanekkora várt ránk, mindkettő macerásabb: a pinceszinten a két oszlopot és lépcsőt kellett „kerülgetni”; a nappali-dolgozó-konyhának pedig különösen magas szegőlécet kértem, mert magas volt a korábban levert lábazat (és egyéb „extrák” is voltak).

A hatodik munkahetünkhöz a hétvégét is hozzácsaptuk, hogy ne kelljen egy hetediket kezdeni – így szeptember 15-én, vasárnap került fel a pont az i-re, avagy a hab a tortára: két küszöb formájában.

Ahogy már írtam az elején, nem kezdenék bele újra, de egy cseppet se bánok semmit – végül minden értelmet nyert. Egy csodás teremtés-történet született, melynek során nem csak a beépített faanyag, de kapcsolatunk a hat héten át nálam élő, rengeteg érdekességet mesélő („Zsolt, azt tudtad, hogy…”) Imrével és az elsőre ellenséges-ellenszenves Tavasz nevű kutyájával (aki később Cimbinek jó barátja lett) is megnemesedett. Az egyik legfontosabb dolog pedig, hogy számtalan alkalommal gyakorolhattam az elengedést:

  • Nem lesz kész időben? Nincs ilyen! Minden időben van!
  • Reménytelen a finomcsiszolás, és így meglátszik a durva csiszolás nyoma? Nem baj, látszódjon!
  • A bútorok helyett tervezett lépcső elkészítése újabb hetekig tartana? Akkor nem kell!
  • Úgy terveztük, hogy ma „emezt” csináljuk, de kicsorbult / tönkrement a szerszám? Akkor csináljuk „amazt”!
  • Megint autóba kell ülni, és elmenni az élezőhöz / valamiért? Legyen!
  • Napokig gyárthatnánk, és ragasztgathatnánk még a csavarokat elrejtő fadugókat? Nem kell, nem baj, ha látszanak a csavarok!
  • Nem sikerült egyenesre / derékszögűre vágni, emiatt rés van két deszka között? Így is szép!
  • Nyikorog? Így autentikusabb!

A projekttel kapcsolatos fotókat egy (a jövőben is frissülő) Google Fotók albumban gyűjtögetem – ha érdekel, kattints ide!

Imre készít még nekem két asztalt (az ideiglenes ikeásak helyett), de azt már a saját műhelyében; és az asztalhoz való anyag kiválogatása után is marad még bőven csertölgyem. Ha érdekel, szólj!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.