#529 • 2019. 09. 20. • Pilisborosjenő, Cimbivel

Lucáért jöttünk Cimbivel, megbeszéltük, hogy amíg kétlábú lányom lovagol, négylábú fiammal kirándulunk. Pórázt nem hoztam, a Gyüttment Fesztivál óta tudom, hogy szükségtelen. Lehet, hogy eljön majd az idő, mikor mindez számomra teljesen megszokott lesz, de most még minden nap lenyűgöz, ahogy ezzel a kis szőrös teremtéssel egymásra hangolódunk. Előttem fut, és rendre hátranéz, jövök-e mögötte. Nem is szólok, nem kell, ha lemarad egy izgalmas szag okán, hamarosan futva utolér – szavak nélkül is értjük egymást.

Felmegyünk a kőfülkéhez, fotózom, fotóznám, de Cimbi ezt nem érti. Ott akar lenni, ahol én. Mi az, hogy maradjon ott, ahonnan én eltávolodok, hogy aztán guggolva azt a kis téglalap izét a kezemben tartva húzzam az időt? Ő akkor inkább már menne. Azért nagy nehezen összehozok valami használható képemléket.

Jó társaságban, a természet ölelésében gyorsan telik az idő; háromnegyed ötkor, három kilométerre Lucától konstatálom, hogy negyed óránk maradt a megbeszélt időre a lovardához érni. Nem futónak indult ez a kaland, de most rákapcsolunk. Cimbit nem kell noszogatni, végre szaladhat. Eszembe jut, hogy megviccelem, leelőzöm. De ő miután meghallja, hogy szaporábban lépdelek, hátra se nézve tartja az előnyét. Három perccel öt után a lovardánál vagyunk.

Fiam, szerelmem, barátom – csodállak Cimbikém!

A fotókat OnePlus 7 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: