Még Kesztölcön, de már a telihold fényénél az autóban gurulva jut eszembe, hogy elfelejtettem reggelit hozni magammal. „A jelenben élek, és a jelen mindig tökéletes” – mondom magamnak minden reggel. Most mégis bosszankodom. Mert kiszolgáltatott vagyok a testem által. Ennivalóra és melegre van szüksége, és ennyi elég is a rabszolgasághoz. Ugyan most még nem éhes, de tudom, hogy sétánk végéhez közeledve már követelőzni fog…
És így is lesz: még élvezem a napsugarak melegét, és mosolygok a kutyakölykön, aki csak akkor meri megközelíteni Cimbit, ha az hátat fordít neki; de testem már a közeli kávézóba vágyik, ahova az imént asztalt foglaltam neki engedelmes rabszolgaként.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás