Mindig ezt keresem: a misztériumot, a láthatatlant, ahol a valóság és a képzelet összeér. És most (is) megkapom. Már az udvaron súlyos esőcseppek koppannak, majd miután autóba ülök, zuhogni kezd. Az ablaktörlő maximális fokozatra kapcsol, az úton hömpölygő víz időnként megdobja a négykerekűt. Mindössze húsz perc az út, ennyi időm van „elzárni az égi csapot”…
Megérkezünk a láthatatlan napkeltére, és egészen szürreális, hogy a szakadó eső épp ekkorra szűnik meg. Az éjsötétszürke felhők alatt szárazon lépek át új kalandunk kapuján. Ám hitetlenségem bűnjeleként ott fekszik az esőkabátom az anyósülésen. Az efféle „csalás” hosszútávú megúszása valószínűtlennek tűnik, tartok tőle, hogy egyszer majd kamatosul kell törlesztenem. Viszont mára a haladék mellé még lenyűgöző látványajándékokat is kapok, melyeket hálával fogadok.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás