„A jelenben élek, és a jelen mindig tökéletes, elfogadom, ahogy van.”
– ezt minden reggel elmondom magamnak. És valóban, a jelen ezúttal is tökéletes: lábszárközépig érő hó takarja a tájat, ráadásul bundás barátommal megadatott nekünk az a kiváltság, hogy elsőkként taposhatunk bele.
Ám az elfogadás realizációja most is elmarad. Minden egyes lépés küzdelem a megszokotthoz képest, a bakancsom átázik, a jegesre fagyott hókéreg rálépve megtart, de ránehezedve beszakad. A körülményekhez rögtönzötten felére rövidített útvonalunk utolsó előtti kilométerén már hangosan káromkodok. Bosszant ami van, és előre gyűlölöm ami lesz. Egy elkényeztetett, szánalmas pöcs vagyok, kinek hóban szügyig merülő mestere töretlen lelkesedéssel mutatja az utat.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás