Tornyópuszta ködbe burkolt, „twinpeakses” melankóliájába és némi hólatyakos sárba merülve megállapítom magamban, hogy jobb dolgom nem is lehetne: a bakancsom kényelmes, a hőmérséklet öltözékemhez illően komfortos, szél nem fúj, eső nem hull, bundás barátom pedig elsőrangú túratárs – mint mindig.
Nyáj legel a távolban, mobilom ötszörös zoomja és szemüvegem egyetlen dioptriája a ködön át nem teszi lehetővé a beazonosításukat. Körbekerüljük a pusztát, és immár itt vannak előttünk: muflonok. Lassan, a patások számára észrevétlenül settenkedünk a hóban, szorosan egymás mellett, tökéletes egységben a kép- és a szagvadász… Nagyjából negyven méternyire közelítjük meg a csavart szarvúakat, mikor egyikük észrevesz minket, és a csordát riadóztatva elszaladnak.
Visszafelé sétálva útba ejtjük a korábban elkerült halastavat, melynek rezzenéstelen vizén tükröződő fűzfái és partján pihenő fehér csónakja e sétánk búcsúajándékai.
HALASIZSOLT 
Hozzászólás