Kategória: Privát: pozitív

élmény, öröm, élvezet, gyönyör


  • Vadhús kinövés

    Decemberben rendszerint leltárba veszem az évközben elmaradt, megírandó blogtémákat – ennek keretében kerülnek most ide a tavasszal a mutatóujjam hegyére nőtt vadhús kapcsán megélt tapasztalataim. Rákeresve érdekes képeket lehet találni az interneten – nálam csak egy aprócska (alig fél lencsényi) kinövésről volt szó, melynek története a mikrohullámú sütőben kezdődött, amikor óvatlanul hozzáértem a benne levő

    Tovább →


  • Miért van világ?

    A címbéli kérdést minden épeszű ember felteszi magának. Gábor barátomnak köszönhetően mostanában bringázás közben Virág László és Baranyi Tibor előadásait hallgatom, és ebből az előadásból a következő gondolat nagyon magával ragadott. A keleti tanítások szerint a világ lílá, azaz játék, az Abszolútum játéka, melynek nincsen vele semmiféle célja, mert akkor már a célnak alárendeltje lenne.

    Tovább →


  • 10 éves a blogom. Találkozunk?

    2005. november 20-án írtam az első blogbejegyzésemet – hamarosan épp egy évtizede. Kezdeti aggodalmam, miszerint nem lesz majd témám (ezért próbáltam ismerősöket is „beszervezni” bloggertársnak), teljesen alaptalannak bizonyult – téma mindig van, csak sokszor az idő kevés a megírására. 10 év alatt közel 1800 bejegyzés született (átlagosan kétnaponta egy), minden hónapban legalább 7 (de olyan

    Tovább →


  • Józsi bácsi Szabadegyetem

    Józsi bácsi Szabadegyetem

    Réges-régi adósságomat törlesztem a Józsi bácsi Szabadegyetem megemlítésével, hiszen az első előadása (2014. augusztus 7.) óta „tanulója” vagyok. Az elmúlt bő egy év során rengeteg hasznos, értékes, érdekes információval és pozitív energiával gazdagodtam a szabadegyetemi csütörtökök alkalmával a Magnet Közösségi Házban – hála Józsi bácsinak és meghívott vendégeinek. Hosszú nyári szünet után, szeptember 17-én Zárug

    Tovább →


  • Bátorkeszi Bor(z)fesztivál

    Bátorkeszi Bor(z)fesztivál

    Egyik oldalon erdő, másikon borospincékkel teleszórt domb, 2 kilométer hosszan a nagyszínpadig – magával ragadó a hely hangulata, és a Kispál koncert is nagyon jó volt! Ezúton is köszi a belépőket, Zsolti és Anita! Meséljenek az egy hete készült a képek:

    Tovább →


  • A tökéletes frizura

    (9 éve már foglalkoztam a témával.) Milyen a tökéletes frizura? Biztos vagyok benne, hogy e kérdés megválaszolásánál többségünknél a legfontosabb szempontok egyike: „jól nézzek ki vele”. De ha nem engedem szóhoz jutni az egót, nálam ez a szempont marad: praktikus legyen! Ennek jegyében a csillagászati tavasz kezdetén, múlt pénteken este, életemben már sokadszor, de hosszú

    Tovább →


  • Birtokos eset

    Birtokos eset

    Tavaly nyáron egy kedves barátom ajánlotta figyelmembe a Birtokos eset blogot. Már a címe is telitalálatnak tűnt, a barátom dícsérete, és az „alcím” („egy hold föld, avagy a pesti lány esete a falusi birtokkal”) tovább fokozta kíváncsiságomat ˜– elkezdtem az elejétől. Reggelenként, vécézés közben olvastam, hogy még jobban induljon a napom, most értem a lassan

    Tovább →


  • Olyan, mintha…

    Olyan, mintha…

    Tavaly októberben az orvos megmondta, hogy karácsonykor már nem lesz velünk, és ha az orvos megmondta, akkor úgy is kell lennie – Anyukám leginkább ebben hitt. Sziklaszilárdan. Mikor utoljára meglátogattuk, minden olyan volt, mint régen. Miközben tudtam, hogy már soha nem lesz olyan, mint régen. Most, bő egy év elteltével pedig már olyan, mintha soha

    Tovább →


  • Pár nap Münchenben

    Pár nap Münchenben

    Október 23-a és 27-e között pár napot Münchenben töltöttünk, ott készült a fenti néhány kép, alábbiakban pedig pár tapasztalatmorzsa:

    Tovább →


  • Lévai Balázs: Lovasi – Idáig tudom a történetet

    Lévai Balázs: Lovasi – Idáig tudom a történetet

    Ha engem kérdeznének, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő fasz vagyok. Előbbi mondatokkal kezdődik a könyv. Egy ismerősöm mondta, hogy Lovasi soha nem volt neki szimpatikus, most a könyve után még kevésbé az. Én épp fordítva érzem: Lovasi számomra mindig szimpatikus volt, és a könyve után kedvem lenne felhívni, egy borozgatós

    Tovább →


  • 4.0 nagygenerál

    Születésnapomra kaptam egy kellemetlen ajándékot is: egy halk sípolást a jobb fülembe, ami május végétől állandósult. Nem különösebben zavaró, annyira halk, hogy csak akkor veszem észre, mikor nagy csend vesz körül (többnyire reggel és este) – de gondoltam, hogy a végére járok. A fül-orr-gégész egykedvűen fogadta panaszomat (mint aki már sokadszor találkozik hasonlóval – mondta

    Tovább →


  • A lehetetlen átértékelése

    A lehetetlen átértékelése

    Elképzelem, ahogy Lucával beszélgetünk a közel 800 méteres, majdnem függőleges sziklafal tövében, és mikor ő megkérdezi, hogy fel lehet-e mászni rajta, akkor én teljes meggyőződéssel, „felnőtt bölcsességgel” magyarázom el neki, hogy ez bizony embernek lehetetlen. Alex Honnoldnak fél évvel ezelőtt mégis sikerült – alig több mint három óra alatt. Felemelő érzés az alábbi videó megtekintése.

    Tovább →