Kategória: Kultúr egyéb

színház, fesztivál, kiállítás, előadás, tánc, magazin…


  • Táguló köreim

    Kapóra jött egy kis útfelújítás ahhoz, hogy Lucával egy kicsit módosítsunk az ovi felé vezető reggeli bringás útvonalunkon. Ez pedig ihletet adott ahhoz, hogy egy kicsit módosítsak a reggeli futásaim útvonalán is. Annál is inkább, mert már több mint két hónapja változatlan (2,7 km-es) vonalon koptatom a járdát, és a célom egy 5 km-es kör,

    Tovább →


  • Egy hét Krétán, futás a tengerparton

    Egy hét Krétán, futás a tengerparton

    Feleségemnek hála (számomra szülinapi meglepetés volt) a múlt hetet Kréta szigetén töltöttük. Minden nagyon jó volt* – leszámítva a kaját. Egy héten át minden nap szinte (80-90 %-ban) ugyan azt találni az étteremben meglehetősen kiábrándító (a három évvel ezelőtti zakynthosi sült krumplihéjat azért nem sikerült alulmúlniuk). A szállodai étkezéseket Luca se nagyon élvezte, annál inkább

    Tovább →


  • Bröccsözés és futás a Pécsi-tó körül

    Már hetekkel ezelőtt elterveztem, hogy ha majd jövök Gergő barátomékhoz (Fishing on Orfűre), körbefutom a Pécsi-tavat. Ennek ma hajnalban jött el az ideje, de mesélek egy kicsit az előző napokról is (még korábbi előzmények erre). Rekord meleg, rekord idők Hétfőn reggel (még otthon) olyan melegben futottam, mint korábban még soha. Melegben nem jó futni, ezért

    Tovább →


  • Futás #2

    Ami az előző bejegyzésből kimaradt: a telefontartó karpánt A futás egyik legfontosabb kelléke az alcímben említett tárgy, mivel benne van a telefonom, a telefonomban pedig a zene, és a zene nagyban hozzájárul az élményhez (ahogy azt már írtam is). Ráadásul nélküle nem lennének adataim a futással kapcsolatos fejlődésemről – tehát telefon kell, és a telefont

    Tovább →


  • Futás

    Nem tudom miért, de hónapokkal ezelőtt elkezdett már érlelődni bennem a gondolat: el kellene kezdeni futni – rendszeresen. Rabi Miklós inspiráló bejegyzése, és talán egy kicsit a lányom is hatással volt rám, aki az utcán történő közlekedésnél ezt a mozgásformát részesíti előnyben. Apa, futunk? – kérdezi, miután megtett pár lépést, és sokszor jól esett a

    Tovább →


  • Cirque du Soleil – Michael Jackson The Immortal

    Cirque du Soleil – Michael Jackson The Immortal

    Soha nem voltam Michael Jackson rajongó, de még pontosabb, ha azt írom: Michael Jackson és zenéje mindig is teljesen hidegen hagyott. Viszont korábbi tapasztalataim alapján sejtettem, hogy ez nem lesz feltétele a show élvezetének. Nem csalódtam: talán ez volt a legjobb Cirque du Soleil előadás az általam látottak közül – és pont abból kaptam a

    Tovább →


  • Színpadikus figurák – Galla Miklós és Szirtes Balázs humorestje

    Színpadikus figurák – Galla Miklós és Szirtes Balázs humorestje

    Tegnap a címbéli humoresten voltunk az Eötvös 10-ben. Galla Miklós húsz éve semmit nem változott – ez jó is, meg rossz is: jó, mert továbbra is üdítő színfolt az abszurd humor színpadán, és rossz, mert hamar unalmassá válik. Szirtes Balázsról korábban semmit nem hallottam, kétségtelenül nagyon tehetséges, de nekem néha kicsit már sok volt (túlspilázta).

    Tovább →


  • Yamato – Gamushara (Összpontosítás)

    Yamato – Gamushara (Összpontosítás)

    Nagyon jó volt újra látni és hallani őket ma este. Változatlanul imádni való arcok, lenyűgöző előadással. Ha nem lenne blogom, nem is tudnám, hogy már negyedszer doboltak nekünk nemisakárhogyan (2006, 2007, 2010).

    Tovább →


  • Showder Klub élőben

    Kezdem a jóval: sokat nevettünk. Másrészről mégis csalódás volt a tegnap esti Showder Klub felvétel a Symbol-ban – több okból is: Szóval olyan futószalagos gyorsan-legyünk-túl-rajta hangulata volt az egésznek. Pedig korábban láttuk a tévében, hogy a közönség eszik-iszik. Valószínű régebben egy közönséggel, kicsit ráérősebben vették fel a két műsort. A tapasztaltak cáfoljanak meg, ha rosszul

    Tovább →


  • Design Hét 2011

    Tovább →