Már a nyári időszámítás szerint 5:45-kor kilépek a lépcsőházból, és mintha egy hatalmas stadionba érkeznék, ahol az előadásra várva tízezernyi ember beszélget – csak éppen a stadion a kert, a beszélgető emberek pedig csicsergő madarak. Az autóban Virág László előadását hallgatom a szexualitás mágikus aspektusairól:

Ha magamhoz vonzok valakit vagy valamit – akár egy istent (a mágiában alapvetően erről van szó), vagy egy istennőt – akkor azzal megteremtem. Mert hol van az, amit még nem vonzottam magamhoz? – ez a kérdés. Valamiféle rezervoárban, vagy valamiféle latenciában? Ott is lehet, de alapvetően potencialitásban van. És alapvetően ha valamit magamhoz vonzok, azzal megteremtem – akként, ahogy az unióban részt vesz, és tulajdonképpen önmagamat is megteremtem azzal, ahogyan én részt veszek az unióban. Mert vegyünk egy egyszerű, hétköznapi példát. Az a nő, akivel unióban egyesülök, akinek az irányába mondjuk vonzást érzek, és mondjuk ez kölcsönös, és magamhoz vonzom, vagy ő vonz önmagához; valamiként van, de biztos hogy nem úgy, mint amikor maga az egyesülés totalitása bekövetkezik. Nyilvánvalóan érzékszervi lényként is van, de ha pusztán érzékszervi lényként lenne, akkor maga a vonzás és mint hatóerő nem létezne. Ez az érzékszervekben is megjelenő erő és tapasztalás aztán kulminálódik ugyebár a fizikai érintés élményében és tapasztalásában. Tehát ott tulajdonképpen valami kiteljesedik, ami úgy, ahogyan kiteljesedik, nem volt meg. (…) Amikor maga a vonzás perfektuálódik, vagyis az unió létrejön, akkor valami új lény teremtődik így is. Ezt meg kell érteni. Tehát ha egy istent megidézek, akkor azt az istent megteremtem.

Gyönyörű gondolat: minden találkozás egy teremtés – hiszen ketten együtt korábban még nem léteztünk. Azáltal, hogy magamhoz vonzom, megteremtem…

2016-03-27-43777

Erőt egészséget – üzeni a felirat melyet köszönettel fogadok, majd befutva a nyitott kapun, visszafordulok megnézni, mégis hova jöttem. Valami kopott tábla szerint ez egy lőtér, ahova idegeneknek még ünnepnapokon is tilos a belépés. A hely és én idegenek nem vagyunk, hisz épp most teremtettem magunkat, és ebből kiindulva az ünnepnapos kitétel már irreleváns – bár kétségkívül ünnep van, hiszen futok, és ez a megismerés ünnepe.

2016-03-27-43779

Elhagyott, pusztuló épületek, deres fémdarabok, emberalkotta, tájidegen tereptárgyak: ez egy fotósparadicsom – még be se melegedtem (legalábbis a futásba), de már a hetvenediket exponálom.

2016-03-27-43782

2016-03-27-43783

2016-03-27-43784

2016-03-27-43787

2016-03-27-43789

2016-03-27-43790

2016-03-27-43792

2016-03-27-43793

2016-03-27-43794

2016-03-27-43797

2016-03-27-43798

2016-03-27-43799

2016-03-27-43801

2016-03-27-43803

2016-03-27-43806

2016-03-27-43808

2016-03-27-43810

2016-03-27-43811

2016-03-27-43813

2016-03-27-43814

2016-03-27-43815

2016-03-27-43817

Beérek az erdőbe (még nem zöld), kék ibolyát látok, nem akar hervadni, szabad fotózni.

2016-03-27-43818

2016-03-27-43823

Disznófőnél felfutok a hegytetőre, kicsit eltévedek, az őzeket hiába kérdezem – nem találom az utat, ami szinte nincs is, csak később lelek rá valami egyszemélyes kis ösvény formájában, melynek mentén egy tavaszi hérics család egy rózsabogarat lát éppen vendégül.

2016-03-27-43824

2016-03-27-43828

2016-03-27-43829

2016-03-27-43832

2016-03-27-43835

Aztán egy kökörcsin, majd még egy, és még több tucat. Eddig nem is sejtettem, hogy ilyen magas fokú vonzalomra vagyok képes egy virág iránt – simogatom, szagolom (csak kívül, a kis szőreit, nem tipikus virágillat, de nagyon finom), puszilom (micsoda puhaság, még újszülött lányom haja is durva szőr volt hozzá képest), és persze fotózom ezt a kis bűbájost.

2016-03-27-43836

2016-03-27-43838

2016-03-27-43839

Nyargalás a napsütötte hegygerincen: ezt most is nagyon élvezem – csak az aggaszt egy kicsit, hogy a telefonom a szokásosnál jobban merül. Ez még egy ok a sietségre amellé, hogy lányom már biztos felébredt és nagyon vár, mert megbeszéltük, hogy együtt keressük majd meg a húsvéti nyúl ajándékait a kertben.

2016-03-27-43840

2016-03-27-43841

És mintha csak tanításként jönne a tengernyi útra dőlt fa üzenete: ne siess! – majd’ egy kilométeren át helyenként két méter magas „fahordalékon” mászok keresztül.

2016-03-27-43844

Néhány méter erejéig őzek szegődnek futótársaimul – örülök, hogy jöttetek, mindig jó látni titeket!

2016-03-27-43845

2016-03-27-43849

2016-03-27-43851

2016-03-27-43854

2016-03-27-43856

2016-03-27-43857

Telefonom akkumulátorában már csak 18 % maradt, és bennem sincs több, az erőmet valahol a hegytetőn hagytam. A hosszú egyenesen már kikapcsolom a telefonom kijelzőjét, de a virágos-farakásos fotótémát képtelen vagyok ott hagyni.

2016-03-27-43858

Erőt egészséget – a napkorong már a felirat fölé emelkedett. Erőm elfogyott, egészségem megvan, köszönöm ismét – úgy érzem, a tájjal való megismerkedésem által csodás új lényt teremtettem.

És csak hogy ne legyen már megint hepiend: Feleségem által készített kakaóscsigákat a nyúlajándékos szatyorban felejtettem, ezt pedig a garázsban hagytam. Pedig hogy tudnám most falni azokat a kis mennyei, ropogós, vajas, kakaós, sokrétegű tésztatekercseket, melyek teljesen újraértelmezik a kakaóscsiga fogalmát…

Futográfus archívum

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s