Tyütyí-tyütyí-tütyí – már a lakásból hallom a hajnali madáréneket.
A yogi szelíden figyelmeztet rá, hogy mindig az embernek magának kell megtalálnia a választ minden kérdésre. Mert csak akkor értheti meg igazán a valóságot, ha maga eszmél rá arra. Pusztán szavakkal felelni nehéz, és sohasem elegendő. Amit a tanító a magasabbrendű megismerésről mondhat, az amúgy mindig csak hasonlat lehet. Hasonlat, amit nem szabad szó szerint venni, nem szabad betű-szerint magyarázni, hanem ki kell egészíteni avval, ami elmondhatatlan. A hasonlatot, mint a növénypalántát, át kell ültetni arra a síkra, amelyre az ember fényt akar vetni a hasonlat lényegével. Akkor a palántából kifejlődik a növény, a virág, a maga minden színével, illatával. A már virágzó növényt azonban csak azon a síkon lehet meglátni, amelyen felnövekedett. Követnünk kell, utána kell mennünk, hogy megláthassuk, megfigyelhessük mivé lett. Mert a palántában még csak benne rejlik virág; formája pedig még korántsem hasonlít ahhoz, ami belőle válik, ha megfelelő talajra jut.
Előbbit fél órája, a vécén ülve olvastam Kaczvinszky A hét beavatásából, most pedig az autóban Baranyi Tibor épp a szimbólumokról beszél (remek előadás, érdemes meghallgatni). Varázslatos, ahogy minden mindennel összefügg…
Akárcsak a mai futásom a múlt hetivel, de ebben csak annyi a varázslat, hogy ott folytatom, ahol abbahagytam – negyedszer és utoljára eredek futásnak Piliscsabáról. Ezúttal felülről látom az elhagyott lőteret, hat nappal ezelőtti futográfiai kalandjaim kezdetének színterét.
Pár napja írtam egy kedves olvasómnak, hogy sík terepen, puha tűlevélszőnyegen futni a legjobb, és most itt van a lábaim alatt.
Hamvas Béla A virágszedés lélektana című esszéje mostanság többször eszembe jut:
Ha majd életem végén a Halál Angyala elé jutok, azt hiszem, lázadás nélkül fogom tudni követni az ismeretlenbe. Elmulasztottál valamit? Azt válaszolom: Nem hiszem. De ha majd így szól: Sajnálsz itt hagyni valamit? Azt fogom mondani: A virágokat. Szívesen és könnyen lemondok arról, ami a földön él, de a virágok, a virágok!
Az Angyal azt mondja: Meglátod, a képek világánál az értelem világa gazdagabb. Ott majd belülről fogsz látni. Olyan ez, mint mikor mély meditációban elmerülsz. A földtől elszakadva nincs más tapasztalatod, mint az anyagtalan zsibongás; boldogan és felszabadultan a határtalanságban lebegsz. A szerelem nagy pillanataiban, amikor a külső és a belső világ között a fal leomlik, és nem tudod többé, hol a kint és hol a bent, a test lélekké válik és a lélek testté; a vallás nagy pillanataiban, amikor az itt és a túlnan közt a fal leomlik, és nem tudod többé, hol az itt és hol a túlnan; olyan állapotban fogsz élni, amelyben az önmagadról való külön tudatod megszűnik, és a szellemek Isten felé vezető fokait éled át, hogy végül elérj Hozzá, s akkor a célhoz elérkezel.
Én pedig: Szent Angyal! Még életemben részesültem abban a kegyelemben, hogy a lét törvényeinek önként engedelmeskedni tudjak. Alázattal mentem magamtól és nem kellett sem kényszeríteni, sem ráncigálni. Most is megyek, mert kell, mert örülök, hogy tudok engedelmeskedni, s mert tudom, hogy a világ, amelybe lépek, az előbbinél magasabb. Semmi se fáj. Szívemben béke van. De a virágok, a virágok!
A virágok, a virágok, micsoda lenyűgöző teremtések – egy isteni minőség földi megnyilvánulásai!
Három hét múlva Pilisszentivánon folytatom – a következő két hétvégén pedig Korzika szigetén élem át a megismerés csodáját. És természetesen a futócipőmet is magammal viszem…
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?