Szellemi útravalóm vécézés közben az RSS olvasómból kerül elém, Hamvas Béla egy általam már ismert írásából:
Az ősi és első ember nem az anyagból, a sötétségből merült fel, nem, mint a materialista tudomány állította, az ember primer fokon állat volt, és a tudattalan óceánból lépett ki. Az első ember a világ ősi alapformája volt. Kozmikus jelenség. Őslény, akikben az isteni származás világos tudata élt. Az ősi ember a homo aeternus, az örök ember. Nem anyagból van és volt, hanem a természet-szellem-lélek egysége, s akinek létét tudatosan választott ideák, felső Hatalmak sugárzó jelképei irányítják. Az ősi embernek ismertetőjele a nagy és világos értelem, vagyis tisztán él benne a logikus gondolkozás értelme, az érzék a világ ősharmóniájának felismerésére. Az ősember a makropsziché. Mert az ember nem földi, anyagi lény, hanem kozmikus rang. Az ősember az isteni ember.
(Hamvas Béla: A láthatatlan történet)
Ahhoz képest, hogy nyár van, kimondottan hideg van. Sok eső esett, és a néhol vállig érő bokrok, virágok belém törölköznek – én pedig megadom magam, feltartott kézzel futok közöttük. Egy őz fut át előttem az úton, kicsit megijeszt.
A három gyönyörű paripa közelében egy kis irtás vezet fel a dombtetőre – ahol Jézus kálváriájának stációi kísérnek utamon.
Mohák! A mohák mindig jókedvre derítenek, különös ajándék, ha még futhatok is a puhájukon, a szemerkélő esőben – ezt is köszönöm!
Nem láttam semmi különlegeset, mégis sokat fotóztam. Alighanem ezúttal is azt szerettem volna megörökíteni, ami láthatatlan…
Hazafelé az autóban László András előadását hallgatom a tudati alászállítás kollektív démoniságáról.
HALASIZSOLT 
Vélemény, hozzászólás?