#513 • 2019. 07. 13. • Kesztölc, Cimbivel

Este negyed hét, vacsora előtt futunk még egyet Cimbivel az erdőben. És végre felmegyünk a hegygerincre – egy kb. 10 kilométeres kört tervezek. Útközben újabb parancsot tanítok: „bal oldal” – a tanítvány egész gyorsan tanul. Csodás élmény futni vele az erdőben! Egyre sötétebb lesz, az erdő misztikus ruhát ölt; utunk harmadánál az eső csöpögni, Cimbi pedig nyüszíteni kezd. Egyre többször néz rám esdeklőn, mintha azt mondaná: „vissza akarok menni a kutyaólamba”. Öleléssel vigasztalom, és próbálom szóval is bátorítani: „most már nem fordulunk vissza Cimbikém, nem kell félni az esőtől, biztos hamarosan kisüt a Nap”.

Jóslatom nem válik valóra, egyre nagyobb és több esőcsepp hullik ránk – a zuhogó esőben vigaszom már így hangzik: „nyugi Cimbikém ennél vizesebbek már nem leszünk”. Cimbi a 6. kilométernél „átszellemül”: már nem nyüszít, nem várja (nem is tűri) ölelésem, csak fut. Illetve sokszor csak futna, mert nem bírom tartani vele a tempót, főleg a csúszós meredek lejtőkön. És már külsőre sem a jól ismert Cimbi fut velem: finom, puha, tiszta bundáját a víz és a sár szinte felismerhetetlenül átrajzolta.

Az eső eláll, kiérünk az erdőből, és a látvány minden kellemetlenséget feledtet.

Ma is több lettem – és nem csak az esőcseppek meg a sár súlyával. Talán Cimbi is…

A fotókat OnePlus 7 Pro telefonnal készítettem, és Adobe Photoshop Lightroommal konzerváltam (lapozható galéria a bejegyzés végén).

200×200 km projekt

Futográfus archívum

Kaphatsz

e-mailt az új bejegyzésekről:

Adhatsz

pénzenergiát:

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .