200×200 km projekt • 2021. 07. 13. • Barnag: Kőhegy – Vöröstó – Pécsely: Hideg-hegy, Derék-hegy Cimbivel

The World in Faces – ez a címe annak a fotókiállításnak, ami (legalábbis biztosan) már csak péntekig (16-áig) lóg egy kedves ismerősöm erdei jurtájának falára akasztva. Kellemest a hasznossal összekötve ráfűzöm a kiállítás helyszínét „heti nagy sétánk” útvonalára! A szabályokat pedig továbbra is magam hozom: a napkeltekor indulást nem engedem el, de arról ezúttal lemondok, hogy ez hétvégén legyen. Így lett egy rendhagyó kaland a mostani, ami kedden, éjjel 2:30-as ébresztővel indul, hogy két órányi autózás után 5:07-kor a barnagi vegyesbolttól elinduljunk A jelen vagyok jurtája felé – persze nem a legrövidebb úton.

Utunk során találkozunk napsütéssel, erdőkkel, szántókkal, őzekkel, nyulakkal, egy fürdőnadrágban épp tornázni induló barátságos férfival és persze a már említett kedves ismerőssel, valamint az ő családjával – mely találkozások mind megerősítik bennem a Balaton-felvidék iránti vonzalmam.

Fotók és útvonal (Strava)

Feliratkozás

Email értesítés az új bejegyzésekről:

200×200 km könyv

2013 tavaszától kezdődően több mint 8 éven át futottam és közben fotóztam. Ez volt a 200×200 km projektem első fele, melyből könyvet készítettem, amit letölthetsz PDF formátumban… További részletek →

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Create a website or blog at WordPress.com

%d blogger ezt szereti: